Bíró Ákos első napjai

Sziasztok!

Ma nagyon jól viselkedtek Apáék, ezért úgy gondoltam, hogy eljöhetnek velem egy étterembe. Sőt, előtte még Anyu kapott egy jó meleg sínadrágot, hogy ne fázzon, amikor sétálni visz engem. Úgy fog kinézni benne, mint a Mikulás bácsi, piros nadrág, piros kapucnis kabát, piros orr. Már csak a fehér szakálla hiányzik.

Szóval, én is türelmes voltam, ezért elmentünk Anyuékkal enni. Szép nyugisan, sőt jókedvűen nézegettem kb. fél órán át, de aztán... Egy kicsit zokon vettem, hogy nagyon sokára készítették el az ételt. Amikor pedig végre kihozták az ennivalót, akkor már nagyon nyűgös voltam, felváltva rázták a fenekemet. Gyorsan meg is ették, aztán annál is gyorsabban, már-már fénysebességgel repítettek haza. Az úton elaludtam, sőt itthon is szunyókáltam még egy keveset, de aztán már én is éhes lettem. Szerencsére Anya megszánt és adott ennem.

Itt még nagyon türelmes baba voltam, Anyu sokat mosolygott rám.

(A kép alján látszik a ház specialitása, a meggysör. Ezt is a kedvemért kóstolta meg Anyu :)

Szevasztok!

Na, most aztán jó náthás vagyok... Eléggé zokon veszem, hogy nem bírok rendesen szopizni, mert be van dugulva az orrom. Az a vacak orrszívó pedig elég kellemetlen dolog, de tényleg segít. Ettől még lehetek rá mérges, nem igaz?!

Azt kérdezitek, hogy hol fáztam meg?

Talán amikor csípőszűrésen voltam Anyuval a Klinikán. Le kellett vetkőzni deréktől lefelé és elég sok időt kellett várakoznunk, mert épp mielőtt ránk került volna a sor, doktor-váltás volt. De a fő, hogy a vizsgálaton mindent rendben találtak, azt mondták rám, "ez egy tökéletes példány" és a hangomat és a fütykösömet is megdicsérték. Jó alaposan megvizsgáltak, mert rengeteg orvostanhallgató tódult be, hogy megtanulják ők is, hogy hogyan kell az ilyen babákat ultrahangozni. Anyával egy picit zavarba is jöttünk, annyi volt a nézelődő körülöttünk hirtelen. De mi is megnéztük a többi babát magunknak, és szép csendben megállapítottuk, hogy a legeslegcukibb én voltam mind közül.

Tegnap ebéd után Apa is hazajött és rendeztünk egy nagy családi durmolást. Mindhármunkra ráfért a pihenés. Apa nincs valami fényesen, nehezen bírja, hogy nincs olyan jóidő itthon mint a Vörös-tengeren. Anya fáradt volt, én pedig ahogy a jó csecsemőkhöz méltóan szunyáltam.

Egyébként egészen jól viselkedek az utóbbi időben, csak esténként alszok el nehezen. Anyuék nem is sejtik, hogy csak azért van így, hogy Apa minél többet ringathasson, hisz egy egész heti adagot kell neki bepótolnia...

Képzeljétek, végre hazajött az apukám a búvártúráról! Azt mondják, hogy csak egy hétig volt oda, de nekem úgy tűnt sokkal hosszabb ideig. Hiányzott már nagyon. Még pár nap és teljesen elfeledtem volna, hogy is néz ki, pedig Anya mutatott néha nekem fényképet, hogy nehogy elfelejtsem...

Késő este, amikor belépett az ajtón, épp akkor ébredtem fel, mert mindenképp találkozni akartam vele. Jól lebarnult az arca, ezért az elején kicsit furcsán méregettem, de aztán ráismertem tényleg. Megígérte, hogy ma este már ő fog fürdetni. Hű, mekkorát fogunk pancsolni!

Az elmúlt két nap már nagyon nehezen telt el nélküle, de az éjjel már megint jó nyugisan aludtam és napközben is hosszúakat pihentem. Hagytam őket beszélgetni. Anya sütött neki süteményt, én pedig a tiszteletére felvettem az új ruhácskámat, ami nagyon csinosan áll nekem. Ő pedig cserébe ringatott engem, amikor csak akartam... Ja és kaptam tőle igazi búváros pólót. Ami ugyan csak a nyáron lesz majd rám jó, de úgyis csak akkor lehet pólót hordani...

Ha alszok, még akkor is olyan kis értelmes a buksim. Világrengető, inkább világmegmentő gondolatok...

Sziasztok!

Már túl is vagyunk a felén annak a hétnek, amit Apa nélkül kell eltöltenünk. Szerencsére eddig minden komolyabb gond elkerült bennünket, és sikerült jó fiúnak lennem, így gyorsan eltelt az idő eddig. Volt nálunk látogatóban anya két barátnője Anna és Andi, hogy ne unatkozzunk, de éjszakára csak egyszer maradt a nádudvari Nagyi.

Anyának is egészen jól megy ez a babafürdetés-dolog, élvezem is rendesen. De ebben a pillanatban épp nagyon koncentráltunk mindketten, hisz ez egy nagyon veszélyes pozíció.

Szegény Anna, őt nem kíméltem, sírva fogadtam és sírva búcsúztattam. Csak egy kicsit hagytam őt és anyát beszélgetni. De ő már úgyis kétszeres gyakorló anyuka, nem zavarta egy csöppet sem, hogy sírdogálok. Kaptam tőle egy helyes kis body-t és egy cicusos csörgőt, ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet, de még csak akkor érdekel, ha Anya csörgeti, én még nem akarok hozzányúlni. De majd hamarosan el fog jönni az az idő is, amikor bátran megérintem a játékaimat.

Egyelőre még csak a jobb kezem ujjait szopogatom (jó hangosan cuppogtatva, hisz nagyon finomak) és közben a bal kezemmel simogatom a kobakomat.

Ezen a képen nagyival vagyok látható. Eléggé élveztem, hogy itt volt, sokat beszélgetett hozzám, megnézte még azt is, ahogy Anya pelust cserél nekem és megfürdet. Előtte nincs titkom...

Ezt a ruhát, bármilyen hihetetlen, még nemrég kaptam Anyutól. De már ki is nőttem, sajna.

Kétszer is teljesen átaludtam az éjszakát és a többi éjjel is csak egyszer ébredtem, akkor is hajnaltájt. Így aztán nem panaszkodhat Anyu, hogy nem hagytam, hogy kialudja magát... De ha én hajnalban felébredek, akkor az nem lehet, hogy mint ahogy az okos könyvek mondják: ne mosolyogjon rám, ne beszéljen hozzám Anyu. Azt nagyon nem szeretem, ha csendben kell maradni. Úgyis minden etetés után meg kell várni, hogy ki lehessen cserélni a pelusomat, ahhoz pedig legalább egy negyedóra has-simogatás szükségeltetik...

Napközben is többször sikerül elaludnom, legkönnyebb úgy, ha Anyu a konyhában piszmog és zúg valami körülöttem, mosó vagy mosogatógép. Ha pedig én elalszok, akkor nem egyszer 3 óránál is többet szundizok.

Szerencsére a héten nem volt nagyon hideg és vacak idő, így tudtunk menni sétálni, csak az a kár, hogy olyan hamar kezd már sötétedni, hogy ha ebéd után egy picit hosszabbat sikerül aludnom, akkor már lemegy a nap, mire felébredek.

Képzeljétek el, volt nálam a doki bácsi és megkaptam a 2 hónapos gyerekeknek kötelező védőoltást. Nem volt valami kellemes, sőt egy percen keresztül hangosan panaszkodtam is amiatt, hogy a popsimba szúrta tűt, de aztán Anya gyorsan megnyugtatott és már nem is haragudtam a doktor bácsira. Sőt, szép nyugisan üldögéltem velük, amíg felírta a recepteket és megbeszélték a tennivalókat. Mázli, hogy nem vagyok egy anyámasszonykatonája, nem lázasodtam be és nem voltam nagyon nyugtalan sem azon az éjjel.  Pedig kicsit izgultunk emiatt...

Ma voltam bent az apa cégénél megnézni, hogy minden rendben van-e, nem kanászodtak-e el a kollégák, amíg a főnök oda van pihenni. A lányok egész csokra gyűlt körém, nem panaszkodhattak, én nem sajnáltam tőlük a mosolygást és a figyelmet. Hátha valaki közülük kedvet kap, hogy beszerezzen magának is egy ilyen édes kisbabát...

Sziasztok!

Elmondhatom, hogy már egy egész napot eltöltöttünk már Apa nélkül. Nem mondom, hogy nagyon nehéz volt, ki lehetett bírni, de azért azt jobban szeretem, ha ő is itthon van és ketten is foglalkoznak velem, ugrálnak körülöttem...

Egészen jól viselkedett Anya, sikerült összeszednie magát és nem borult ki, amikor sírtam. Ez persze nem nagy mutatvány olyankor, amikor az ember kisfia olyan nagyon jól viselkedik, hogy egész nap alig sír, inkább csak szépen nézeget a pihenőszékben és mosolyog, ha beszélgetnek hozzá. Én ilyen voltam. Hisz nagyfiú vagyok már, és különben is megígértem Apának, hogy nem gyötröm túl sokat Anyut. Csak elalvás előtt sírtam nagyon hangosan, de akkor sajna megint fájt a hasikám. Kaptam aloe cseppet és az segített legyőzni a görcsöket.

Olyan nagyon hosszút sikerült aludnom, hogy Anya úgy ébredt fel, hogy kialudta magát, és nem pedig én ébresztettem. Majdnem 8 órán keresztül aludtam, ez a rekordom. Aztán pedig nem sírtam borzasztó hangosan, csak annyira, hogy Anya meghallja, inkább beszélgettem hozzá, elmondtam neki: E-e-eeeeeee, ez azt jelenti, hogy milyen jót szunyókáltam. Reggeli után elmentünk vásárolni, kaptam olyan igazi nagyfiús kantáros nadrágot. Remélem, nem lesz túl nagy rám, és abban fogom hazavárni az Apucimat. De addig még van 6 napom, még sokat fogok enni, hogy csinosan álljon nekem.

Tegnap Nagypapa és egy szerelő bácsi beállította a fűtést, így az nem kattog már, nem ébreszt fel feleslegesen az éjszaka közepén. Nagyon köszönjük!

Délután pedig eljöttek hozzánk az uncsitesómék. Én egy picit fáradt voltam, nem nagyon törődtem még velük, de a játékaimat kölcsönadtam nekik, hogy ne unatkozzanak. Jó, hogy itt voltak, mert így legalább Anya nem érezte olyan egyedül magát, amíg én pihentem.

Ma éjszaka úgy köszönt el tőlem apa, hogy 1 hétig nem találkozunk. Azt még nem tudom, az milyen sok idő, de remélem, nem túl sok, s csak párat kell aludjak apa mélkül.

Biztos, hogy szeret, mert nagyon szomorú volt, hogy el kell mennie. Bár, azt mondta, halacskákat megy nézegetni. Azt is mondta, hogy akkor lenne boldog, ha vihetne engem, meg anyát is. Azt mondta még, hogy nagyon szeret engem meg anyát! Persze, én ezt tudom, de biztos sokat jelentett ez apának, mert nagyon szorosan átölelt, amikor mondta... Hamarosan minket is vinni fog! Apa szerint, anya is szeret halacskákat nézegetni. Majd megkérem, hogy meséljen nekem is róla, amíg apa haza nem jön. Remélem, a halacskák nagyon szépek, amiket lát majd... Az itthoniakat én is nagyon szeretem.

Apa vigyáz majd magára, azt ígérte! Meg azt is, hogy hoz nekem és anyának is, ajándékot! Majd próbálunk vele telefonon beszélni. Nehéz lesz nekem meg anyának nélküle most, de majd vigyázok anyára! Megígértem apának! Most én vagyok a férfi itthon! :)

Apa, vigyázz magadra! :)

Mi is szeretünk! Ha visszajöttél, majd sírok megint neked sokat! Persze, mosolyogni is fogok! Igyekszem majd megtanulni valami újat, amíg nem vagy, hogy meglepjelek! :)

Szevasztok!

Megint írunk, Anya meg Én. Vagyis én épp a délutáni sziesztázásommal vagyok még elfoglalva, de így tud Anyu a legjobban írni. Egyébként ma délután ő is aludt egy jó nagyot, már ki volt fáradva és ez a vacak idő úgysem hagyott bennünket mást csinálni.

Képzeljétek, Anya már nem ihat olyan gyógyteát, mint eddig, hogy legyen jó sok tejecskéje nekem (mert azt mondták, hogy attól is fájhatott a pocikám), helyette azt ajánlotta neki a doktor bácsi, hogy igyon sört. Már legalább egy hete tart ez a sör-kúra, és szegény annyira, de annyira utálja már ezt a vacak keserűt, de értem még ezt is megteszi. Kár (szerinte), hogy a pezsgő nem csinál több tejecskét. De az is lehet, hogy eddig még senki nem próbálta erre használni...

Ezen a héten jó sokszor járt nálam a nagyapám, sok dolga volt itt a ház körül. Ma például még betonoztak is, pedig olyan rossz idő volt, hogy nem is mentünk sétálni. Megjavították a fűtést, hogy ne csak az én szobámban legyen jó meleg, hanem az apáékéban is, sőt még az anya kicsi piros kocsiját is elvitte, hogy lecseréljék rajta a kerekeket. Szóval, annyi, de annyi mindent elintéz a nagyapám, és közben persze mindig van ideje megnézni engem, hogy jól viselkedek-e, meg nőttem-e, ilyen dolgok érdeklik... Ma cserébe jól rámosolyogtam, hogy lássa, nem mindig sírok ám.

Szerdán járt itt a védőnéni újra, hogy megtudja, elmúlt-e már a hasfájásom. Igazából, szerintem szeret hozzám jönni. Azt mondja olyan okos vagyok és gyönyörű a szemem. :) De én is élveztem végre, hogy itt volt. Megmutatott Anyunak két féle tornáztatást, amit reggel és este kell gyakorolnia velem. Mindkettő arra való, hogy még erősebb és ügyesebb legyek. (két felülés és két kúsztatás a napi penzum)

Újabb mutatványra vagyok képes: nyálbuborékokat fújok :) hogy ez mire jó, arra még nem igazán jöttünk rá, de parkettán szép kicsi pöttyöket hagy, látható, hogy merre jártunk.

Képzeljétek, annyira megszerettem már a fürdést, hogy nagyon zokon esik, ha abba kell hagyni... Már az előtte lévő macerát is nagyon élvezem: Anya jól beolajozza a bőrömet, hogy nem szárítsa ki a víz. A fürdés szuper Apával, de ha már vége van, akkor nagyon hangosan sírok, mert mindig elfelejtem, hogy törölközés és öltözködés után jön a vacsora. De talán egyszer ezt is megjegyzem, és akkor nem kell felesleges energiát pazarolnom a sírásra és kiabálásra...

Anyától nemrég kaptam ezt a játékot, de amíg tartott a hasfájós időszakom, addig nem akartam vele törődni, így most vette nekem elő újra. Nagyon szép színes csiga, de ami a legjobb rajta az egy méhecske. Na az nagyon tetszik...

Még beszélni is szoktam hozzá. Tegnap jó sokáig biztattam, hogy mozduljon már meg, de sajna hiába. Egy kicsit mérges is lettem, de remélem, hamarosan már meg tudom fogni, és akkor majd én megtanítom mozogni.

Sziasztok!

Lassan egy hete már, hogy nem jelentkeztünk, de tudjátok nem annyira egyszerű azért egy kisbaba élete. Eléggé megkeseríti ez a vacak hasfájás. Pedig milyen sok mulatságról lemaradok miatta! Ha épp egy picit lazít a görcs, máris nagyon édesen bírok mosolyogni Apura-Anyura, gőgicsélek a zenemobilon függő katicának és pillangónak. Néha már-már buzdítom őket, hogy ki legyen az első a "futamban".

De sajnos a napjaim nagy részében nem hagy nyugodtan lazítani a pocim, így a szüleim már eléggé ki vannak készülve. Csütörtökön járt itt Orsi, a védő néni, de most nem törődtem vele sem, végig sírtam azt a félórát, amíg anyával beszélgetett, vagyis próbált lelket önteni belé. Szerencsére volt egy jó tanácsa erre a vacak hasfájásra: innom kell édeskömény teát. Halljátok, ez nem valami nagyon fincsi itóka, akármennyire azt állítja nekem Anyu, attól sokkal jobb a tejecske. De azért már rendes gyerek módjára megiszogatom azt a néhány kávéskanálnyit, amit kell. Azért néha ilyenkor is megtalálom a módját, hogy egy picit jobb kedvre derítsem a szülőket: úgy teszek, mintha lenyelném a teát, de aztán nagyon viccesen mégis kipréselem a számból, aztán vigyogok, mint a tejbetök...

Ez a fotó egy nagyon nehéz délutánon készült. Mindannyiunk számára rettenetesen nehéz...

Amikor már elmúlt a hasfájásom, ennyire édesen ellazultam az Apu karjaiban.

Lehet, hogy a lajhár-bébinek is fáj a hasija?!

Remélem, hogy hamarosan már sokkal jobban leszek, vagyis úgy érzem máris jobb a helyzet... Viszont annyira belerázódtam ebbe a sok-sok hangos sírásba, hogy most már az apróbb problémáim közlését is a legnagyobb hangerőmmel kezdem kinyilatkoztatni. Ugyanis eddig ha éhes voltam, akkor csak cuppogtam, ha megláttam Anyut, de most már olyan hangosan ordítok, mint egy jól kifejlett jeti-kölyök... De nekem elhihetitek, ennek is meg van a haszna, így olyan nagyon gyorsan próbál Anya intézkedni, ahogy csak bír.

Arról még nem írtunk, hogy kedden hazavittük Nagyit Nádudvarra, de ez csak egy villámlátogatás volt, amibe az fért bele, hogy mindannyian megebédeljünk és aztán meglátogassuk Beke mamát és papát, akik valójában a dédszüleim. De tényleg csak keveset tudtunk náluk időzni, mert akkor már annyira, de annyira el voltam fáradva, hogy csak sírni bírtam, vagyis semmi más nem jutott eszembe.

Már kezdem felfedezni a testemet. Ez a fincsi kezecske az enyém. És mindig "kéznél van" bármikor a számhoz vehetem és szopogathatom...

Sziasztok!

Képzeljétek ma jártam először Nádudvaron, itt lakik Anya családja. Amiért pedig mentünk, hogy megünnepeljük Öcsi születésnapját. Én sajna csak sírva tudtam kifejezni jókívánságaimat, de azért remélem így is örült. Megköszöntöttük Imrus unokatestvéremet és az apukáját is névnapjuk alkalmából.

(Amikor megérkeztünk, a nagypapám vitt be a házba... Ezen a képen már látszik rajtam a rémület, de még bírom tartani magam, csak pár pillanat múlva kezdtem hangosan panaszkodni :)

Hát mit is mondjak? Jó hosszú volt az út, olyan hosszú, hogy nem is bírtam végigaludni. Amikor megérkeztünk, nagyon megijedtem az ismeretlen helytől, ezért Anya felmenekült velem az emeletre, azt mondta, abban a szobában lakott régen. Elég jó volt, tetszett a lámpája és a hintaszék, de azért a saját szobám sokkal jobb... Hiányoztak a halacskáim.

Amikor egy picit megnyugodtam, és ettem is, akkor lemerészkedtünk a család közé. Pár perc után mindig visszatértünk a szobába egy kis bátorságot gyűjteni, de később már nem is féltem annyira, szívesen üldögéltem velük az ebédlőben a megszokott jó kis hordozómban. Persze az is segített, hogy Apa és Anya felváltva alkalmazták nálam a "pilóta-fogást". Úgyis sokszor szeretnék velük repülővel utazni.

Apából nagyon ügyes és türelmes pilóta-képző vált, pedig még csak tegnap mutatta meg neki Anya, hogy mennyire tetszik nekem ez az új nézőpont...

Ezen a képen azt láthatjátok, hogy ismerkedek az unokatestvéreimmel, Imrussal és Tomival.

Szerintem nagyon jó barátok leszünk hamarosan.

Képzeljétek, mi mentünk köszönteni, mégis kaptam ajándékot én is. A Berczi család kedveskedett nekem vele. Kár, hogy pénteken nem sikerült velük találkoznom, de sajna azon a napon nagyon lefoglalt a hasikám. Ezúton is köszönöm a rugdalózót, majd készítünk fotót, ahogy feszítek benne boldogan. Az órát pedig nagypapi majd biztosan felszereli a falra, hogy figyelhessem. Már néha ugyanis észreveszem, hogy azt mondja valami a falon, hogy tik-tak.

Hazafelé úton végig aludtam, kifáradtam a sok újdonságtól, de itthon szerencsére én is uzsonázhattam, utána következett egy kis gyógytorna és már sikerült is elaludnom...

Itt is vagyok a szép új ajándék rugiban. Csinosan áll nekem nem igaz?!

Kár, hogy még ebben a jó meleg ruhácskában is eléggé fáj a pocakom. Ez a fotó akkor készült, amikor én épp teljesen ki voltam a görcsöktől.

Puszi mindenkinek!

Szevasztok!

Megint itt vagyok, nem voltak könnyű napjaink, sajnos... Épp ezért nem is készültek most rólam fényképek, de majd talán holnap pótolni fogjuk. Ja, holnap megyünk Nádudvarra megünnepelni Öcsi szülinapját és az Imrék névnapját. Így legalább meggyőződhettek magatok is arról, milyen aranyos kisfiú vagyok :)

Az utóbbi napok annyira hasfájósak voltak, hogy alig-alig tudtunk pihenni. Pénteken Anyuék már annyira kétségbe voltak esve, hogy még a gyermekorvosi ügyeletre is elvittek az éjszaka közepén. Pedig előtte már azt is kipróbálták, hogy elvisznek autókázni, ugyanis olyankor mindig sikerül elaludnom. Most is így volt, de amint visszavittek a szobácskámba, kipattant a szemem és újra hangosan panaszkodtam. Amikor már 17. órája nem aludtam csak pár perceket, akkor úgy döntöttek, hogy nincs tovább mire várni, segítséget kell kérniük.

A doki néniék azt mondták, hogy túlságosan sokat, mohón ettem, és túl sok levegőt nyeltem közben, ezért fájt annyira borzasztóan a hasikám. De annyira bátor fiú voltam a vizsgálóasztalon, ahol kibontottak a ruhácskámból vigyorogtam Apuékra, és a hasam nyomogatásától vidáman recsegtettem. Anya annyira örült, hogy semmi komoly bajom nincs, hogy még sírni is elkezdett örömében. Vagy a kimerültségtől lehetett? Ki tudja...

Aztán az éjszakánk már sokkal nyugodtabban telt, tudtunk mindannyian aludni.

Ébredés után eljött hozzám Dr. Andrea is, de az ő szaktudására már szerencsére nem is volt szükségünk, csak egy rövid baráti beszélgetés erejéig maradt. És persze, hogy megnézze, milyen nagyot nőttem az alatt az egy hónap alatt, amíg nem találkoztunk.

Képzeljétek, még az uncsitesómék is eljöttek látogatóba pénteken. Igaz, hogy csak keveset láttuk még egymást, - mert akkor még sikerült aludnom napközben - de azért örültem, hogy itt voltak, biztosan nagyon jó barátok leszünk egyszer. És megkaptam tőlük életem első farmerját. Köszönöm szépen! (Anya mesélte, hogy ő már felsőtagozatos volt, amikor először vettek neki ilyet...) Tudjátok, abban a kantáros nadrágban már igazi nagyfiú leszek. Igaz, csak pár hónap múlva fogok belenőni, de ígérem, hogy törekedni fogok rá, hogy minél hamarabb felvehessem. 

Vagy mégis készült fénykép?

Igen, Apa új kicsi számítógépe még fotózni is tud. És persze, hogy rólam készítette az első képeket!

Szia Kedves Olvasó!

Tegnap járt nálam a doktor bácsi... Sajna nem a szokásos rutinlátogatását tette, hanem Anya hívta ki hozzám, mert egész délelőtt nagyon nyűgös voltam, valahogy még a tejecske sem volt elég finom. Megmérte a hőmérsékletemet és egy picit magasabb volt a szokásosnál, így azonnal aggódni kezdett. A doki bácsi épp akkor ért hozzánk, amikor én a legédesebb álom kellős közepén voltam, csoda hát, hogy kissé mérges voltam rá, amikor felébresztett?! Azt mondta, hogy csak valami nátha-féle lehet, piros a torkom, de nincs komoly bajom. A biztonság kedvéért azért írt föl lázcsillapítót, de szerinte nem lesz rá szükségem. Anya tejecskéje megvéd a betegségektől. Még sétálni is mehetünk, a friss levegő jót tesz. Este 8-tól egészen hajnali 2-ig aludtam, majd 6-tól reggeliztem 8-ig és még sikerült visszaszunyókálnom. Hagytam Anyát végre tornázni egy keveset. Sokat nem, hiszen nem akarom, hogy szegényke szenvedjen az izomláztól.

A mai napon már sokkal jókedvűbb voltam, így mindenki megnyugodhatott. Az egész napom nagyon csendesen telt, biztosan a borult időjárás miatt volt így. Csak egyszer törtük meg a csendet, akkor én hangosan sírtam, igazából még magam sem tudom, hogy miért, hiszen tele volt a pocakom, a pelusom pedig üres (sokkal jobb, mint fordítva :) Szóval sehogy sem akartam elhallgatni, ezért be kellett szállnom a pihenőszékbe, Anya pedig elővette a porszívót, és végigtakarította a házat. Ez nagyon megnyugtatott. Nem telt bele egy perc sem, már szép lassan le is csukódott a szemem. Én pihentem és a ház is tisztább lett...

Egészen este 8-ig bírtam az alvást, akkor már nagyon éhes voltam. Csak kicsit engedtek enni, mert a fürdést nem szabad két egymást követő este is elbliccelni. Szóval gyorsan megtisztítottak és már újra ehettem is.

A legújabb képeim közül néhány gyöngyszem:

Apával épp internetezünk és valami egészen izgalmas oldalt találtunk...

Anya persze meg van győződve arról, hogy amint kicsit nagyobb leszek, én is állandóan a számítógépet fogom bűvölni.

Látjátok, ilyen egy 4200 grammos baba! Büszke vagyok magamra :)

Szia látogató!

Ma 3 tucat napja már, hogy nem anya pociját nyomom! Legalábbis, nem belülről! :)

Ideje számot adnom róla, mi mindent sikerült eddig megtudnom a világról:

- Nagyon jól tudok aludni!

- Egyre több ételt tudok elfogyasztani

- Tüdőkapacitásom is sokat fejlődött, s már a sírást, akár órákon át is képes vagyok fenntartani! :)

- Ki tudom ölteni a nyelvemet!

- Megtanultam mosolyogni, bár ezt még sokat kell gyakoroljam!

- Még nem tudom, hogy az én kezem az én kezem... de azért elég erősen kalimpálok vele. Anya néha panaszkodik is, hogy jó erős vagyok, s hogy bizonyos dolgokat jobb lenne, ha nem tennék. Pl. nem kellene karmolnom, vagy épp beleboxolnom bizonyos helyeken.

- Le tudom követni az egyszerűbb mozgásokat, s különbséget tudok tenni a formák között. Amikor tisztába tesznek, gyakran megpiszkálják a fejem fölé függesztett színes izét, amitől az körbe-körbe forog. Van rajta 3 fura állatka. A katicabogárra emlékeztető tetszik a legjobban! A többit csak akkor nézem, amikor a katica hátul van, s csak nagy nehézségek árán figyelhetném. Még nem láttam élőben katicát, de már kíváncsi vagyok rá! :)

- Többször voltam már bevásárolni anyával és apával. Olyankor jókat tudok aludni a kis ülőkémben, mert a bevásárlókosárba teszik, s tologják a fenekemet. Azt nagyon élvezem! :)

Most egy kicsit a terveimről... Van egy nyúlszamár barátom is, akit apától kaptam, de akit még nem tudok hová tenni. Azt hiszem, hamarosan megismerkedem vele. Kíváncsi vagyok, ő hogyan látja ezt az egész világot itt körülöttünk. Bár, ő elég keveset beszél, s többet alszik az ágyamban is, mint én, de talán barátok leszünk. Most még nem tudom. Alszom rá egyet, az biztos. Ő addig, remélem, vigyáz rám. Persze, anya is vigyáz, de neki más dolga is van. Sok teát kell igyon, hogy amikor felébredek, megint legyen elég tejcsi, amit elfogyaszthatok! :) Azt mondta, nekem az a legnagyobb feladatom most, hogy sokat egyek, s sokat nőjek. Igyekszem! :)

Van egy kismadár a falon. Néha fényesen világít. Azt jó lenne megtudni, hogyan működik. Tegnap is sokat gondolkodtam ezen, de még nem nagyon értem. Tetszik! Anya szerint a nagypapám rakta oda. Majd megkérdezem tőle, mitől világít olyan szépen, s hogy mi készteti rá, hogy világítson, s miért hagyja abba? Remélem, nem túl bonyolult, s akkor majd folyton világíttatni fogom! :)

Kezdem kinőni a kisebb ruháimat. Már a 62-es méretet hordom. Ennek anya nagyon szokott örülni. Főleg, amikor felcsúszik a ruha a hátamon, s azt hiszi, már ezt is kinőttem, mert a lábacskám szinte kinyomja a talprészét. Igyekszem is mindenféle csúszó mozgást végezni, hogy anya azt higgye, már megint nőttem. Nem értem, miért jó ez neki, de örülök, amikor jókedvű. Olyankor többször ad nekem tejecskét! :) Persze, mindig ad ha kérek, ne értsétek félre, nem kellett még soha hiányt szenvednem benne, de biztos ami biztos. Jó az olyan ember kedvében járni, aki tisztába tudja tenni az embert, ad neki tejet, meg még mesét is olvas neki! Énekelni is szokott! :)

Apa viszont, nem tud énekelni! Nem akarom megbántani, ezért csak nektek mondom, de szörnyű hangja van anyáéhoz képest! El is szoktam hallgatni, ha énekelni kezd. Hátha gyorsabban befejezi! Azt hiszem, nem bánthatom érte, mert kedveskedni akar.

Elfáradtam. Azt hiszem, most pihenek egy kicsit a sok gondolatra.

Hahó-hahó Ákos jelentkezik!

Most kevés az ideje anyunak, de azért arra csak rávettem, hogy a ma készült fotókból helyezzen fel kettőt erre az oldalra. Hogy miért ennyire fontos ez? Azért, mert végre van róla bizonyíték, hogy már igazán tudok mosolyogni. Sőt már inkább vigyorgás ez...

Koncentráció...

Anyuék játszanak velem, amikor én nyitott vagyok a dologra. Grimaszolnak nekem, nyújtogatják rám a nyelvüket, és én vagy elkezdem őket utánozni, vagy...

...ilyen mosollyal jutalmazom a legmurisabb grimaszt.

Ma anya győzött, de lehet, hogy csak azért, mert Apa el volt foglalva a fényképezéssel.

Azért is különleges volt ez a mai nap, mert először engedtem el Anyát valahová egyedül. Először jól megreggeliztem, aztán elintéztük ezt a koszos pelus témát, és már mehetett is a fodrászhoz. Azt állítja, hogy ez volt a világ leggyorsabb hajfestése. Én nem tudom, még soha nem láttam ilyet, de az tény, hogy én végigaludtam a dolgot. Megkíméltem Apát, hiszen rá volt bízva a felügyeletem.

Halihó!

Képzeljétek el, hogy megdöntöttem a saját rekordomat kedden éjjel. Eddig is -kíméletből- sokáig hagytam aludni Apáékat majdnem minden éjszaka, de ez még hosszabb volt, 7 órán keresztül szunyáltam. Anya hajnalban benézett rám, mert nem akarta elhinni, hogy ilyen sokáig bírom húzni a lóbőrt. Viszont reggel már olyan nagyon éhesen ébredtem, hogy a vasszöget is meg bírtam volna enni, de a fogaim még a mai napig nem bújtak ki.

Szerda délben eljött hozzám a nagymamám, délután hármasban elmentünk a babaáruházba (félreértés ne essék: babaholmikat árulnak, nem babákat) és választottunk nekem egy pihenőszéket. Apa meg tudta érteni az igényemet, mert már évek óta vágyik egy olyan Joey-féle relaxfotelre.

Láthatjátok, nagyon kényelmes: dönthető a hát- és ülőrésze, jó puha az anyaga, hintáztatható, vannak rajta játékok. Viszont van egy hatalmas hiányossága: bármerre fordultam benne, sehol sem ad tejecskét. És sajna Anya nem tud bebújni hozzám. Ezt egy kicsit nehéz elfogadnom, de azért próbálom szoktatni magamat a gondolathoz, hogy nem minden ébren töltött percet kell evéssel tölteni. (Legalábbis Anya ezt állítja...)

Pedig annak is haszna van, hiszen sikerült a 4 kilós súlyt elérnem végre. De azt mindig elfelejtem, hogy ha túl sokat szopizok, akkor borzasztóan fájni szokott a hasikám és néha még az is megtörténik, hogy a gyomrom nem bírja magában tartani a sok tejecskét.

Szeva Család!

Nem hinnétek, de már 1 hónapos nagyfiú vagyok!

Anya tegnap megmért és a súlyom: 3850 gramm. Lehet, hogy ez nektek nem tűnik olyan soknak, de gondoljátok csak végig - amikor hazaengedtek a kórházból, akkor 3400 g voltam. Ez majdnem egy fél kiló szűk négy hét alatt. A testhosszamat Anya meg sem bírta mérni, mert annyira ugra-bugrálok. Ő egyébként nagyon boldog lett ettől a súlygyarapodástól, ezért megígértem neki, hogy nem is állok meg itt, növök még tovább is, ha ez ennyire fontos neki.

Apa a leglegjobb pihenőszék. Ugyan nincsenek rá felfüggesztve játékok, de sokat simogatja a pocakomat és mosolyog rám.

Tudok nagyon komoly lenni, ha kell.

És persze vicces is, hisz az élet néha olyan mulatságos.

Sziasztok!

Jó sokat kellett várnotok a jelentkezésemre, mert hiába írtuk Anyával le az élményeimet, ő elfelejtett még egy klikkelést csinálni a végén, ezért ti nem láthattátok amit lejegyeztünk.

De cserébe itt az újabb adag belőlünk, most is mesélünk nektek.

Eddig itt el sem mertünk dicsekedni azzal, hogy egész éjszakákat - 6-7 órát is - képes vagyok végigaludni, nehogy "elkiabáljuk" a dolgot. De ez a tény már nem áll fenn, azaz már két éjszaka is megesett velem, hogy a kínzó éhség miatt kénytelen voltam a szülőket riasztani, még mielőtt valami komolyabb bajom támadna. Anya épp ezért egy kicsit nyűgösebb volt, mint azt én szeretem, de azért mindig megnyugtatott, hogy még így is imád, csak nagyon fáradtnak érzi magát. Most legalább megtudja, hogy milyen jó voltam hozzá több mint két héten át, amikor csak hajnalban ébresztettem fel.

Még mindig jó program nekem, ha elmegyünk sétálni. Leginkább olyankor szoktunk útnak indulni,  amikor nem tudják megfejteni, hogy épp mivel is tudnának a kedvemben járni. Pedig szerintem elég egyszerűen fejezem ki magam, sajnálom, hogy nem értik meg. Tehát amikor már mindent kipróbáltak és mégsem sikerül megnyugtatniuk engem, akkor - FEL A TUNDRAKABÁT ÉS IRÁNY A KÖRNYÉK! - ilyenkor szinte azonnal csendben leszek, de hát kinek is lenne kedve ilyen hidegben teli torokkal kiabálni. Inkább összeszorítom a számat és a szemet, nehogy vészesen kihűljek. Anya egyébként meg van róla győződve, hogy valami különleges hatodik érzékkel vagyok megáldva, mert bármikor érünk haza, bármilyen irányból, amikor a ház elé érünk, akkor megint ébren vagyok és visszatérek az eredeti problémámhoz.

Ami a sétától sokkal hatásosabb, az ha Apa elvisz bennünket autókázni. Voltunk már többször is bevásárolni, ott olyan sokféle zaj és látvány vár, hogy hamar elfáradok és már alszok is. Valószínűleg jobban viselem, ha zajban kell elaludnom, mintha túl nagy csendben kellene elszunyókálnom. Ezt a kijelentésemet arra alapozom, hogy ma délután a szobácskámban sehogy sem jött értem Álom Manó, de amikor a konyhában üldögéltem a hordozómban, akkor a mosógép és a szárítógép zaja álomba ringatott.

Anya hiába mondta nekem, hogy a boci füle nem ad tejecskét, én nem hittem neki. Meg kellett próbálnom, hátha mégis.

Viszont ma igazán féltem... Valami hihetetlenül borzasztóan rémisztő szörnyeteggel találkoztunk össze. Begurultunk az autóval egy barlangba, ahol a szörny morgott, fújtatott, vizet spriccelt ránk, és mindenképp be akart jutni hozzánk, de én nem sírtam, próbáltam rávicsorogni, ám valami miatt nem talált elég félelmetes ellenfélnek. Lehet, ha majd kinőnek a fogaim, akkor veszélyesebbnek fogok látszani. Szerencsére mégsem esett semmi bajunk. Amikor végeszakadt a harcnak, Apa megígérte, egy darabig nem jövünk autómosóba.

Ma újabb látogatóim voltak és ezúton kérek tőlük elnézést: Bocsi Öcsi és Linda, amiért épp aludtam... Amikor megtudtam, hogy eljöttök hozzánk, Anya minden küzdelme ellenére nem akartam elszundítani, de aztán egy picit nem figyeltem eléggé és ő győzött. Azt azért jó ha tudjátok, egy ilyen kisfiú, mint én, akkor a legjobb, ha alszik. Köszi az ajándékokat, remélem, hogy hamarosan újra találkozunk.

Helló Mindenki!

Úgy tudom, egyre többen olvassátok mindennapjaim történetét - ennek nagyon örülök - remélem, hangot fogtok adni véleményeteknek és írtok nekem üzenetet!

Hétfőn járt nálam nagyapám, és amikor elindult haza, búcsúzóul azt mondta nekem egy puszi kíséretében, hogy legyek jófiú. Anya megkérte, hogy a biztonság kedvéért ismételje el néhányszor, hátha akkor hatásos lesz. Meg is tette háromszor, és ez olyan varázsige volt, hogy ezután majdnem fél órán át nem sírtam, nem hisztiztem. Ez a nagyatyai szigor hatékonysága. Olyan szép idő volt még akkoriban, hogy kint teregettünk a teraszon, megkértem Anyát, hogy végig énekeljen nekem, mert ilyenkor ha nem is ölel át, akkor is tudom, hogy a közelemben van. (Lassan így már én is kívülről tudom az "Egy boszorka van..." kezdetű slágert - végre egy vidám, gyors nóta, amit nem azért kell hallgatnom hosszú ideig, hogy elaludjak.)

Biztos nehéz nektek elhinni, de akármilyen pici is vagyok - nem ám alvásból áll az egész napom. Hogyis ne, akkor egy csomó érdekes dologról lemaradnék. Így aztán ha Anya elvisz sétálni, akkor sem alszok ám, hanem csak szorítom a szemem, és hallgatózok. Így élesítem a hallásomat. Amikor valami nagyon kellemetlen zaj van, akkor dühös vagyok, néha ezzel elérem, hogy akár vissza is fordulunk.

Tudjátok, hogy sok közös vonásom van a kisállatkákkal? Vagyis néha olyan vagyok, mint egy kiscica - amikor épp telerakom a pocimat tejjel, akkor úgy nyújtózkodok és nyivákolok, mint egy elégedett cicus. Ha éhes vagyok, akkor mint egy kis fakopáncs az orrommal kopogtatom Apa vagy Anya vállát, mellkasát. Ha pedig nem adnak ennem azonnal, akkor mint egy sakál úgy vonyítok. Az alábbi képsorozat alátámasztja ez utóbbi állításomat, láthatjátok, hogy válok aranyos kisfiúból sakálkölyökké.

Képzeljétek el, valami furcsa szokott történni a szemeimmel az utóbbi napokban. Valami miatt sós vizet ereszt a szemecském, és ettől Anya olyan nagyon elérzékenyül, hogy nyomban felvesz a karjaiba, és még akár meg is etet.

Kedden délelőtt egészen a horgásztóig elsétáltunk, mondjuk én végig csukva tartottam a szemem, hallgattam a madarak csicsergését, élveztem a napocska melegét. Amikor már hazafelé tartottunk, akkor összetalálkoztunk a nagymamámmal, aki elkísért bennünket gyümölcsöt vásárolni és aztán két órán át is ott vendégeskedett nálunk. Segített is teregetni és hajtogatni, de ami a legjobb volt, hogy szóval tartotta Anyát és így engem nem untatott az állandó duruzsolásával.

Néha arra is képes vagyok, hogy elkezdem magamat kibontani a csomagolásomból, a lábacskámat kikukucskáltatom a rugdalózóból. Ezt olyan hatékonyan teszem, hogy az egyiknek a patentját ki is szakítottam. Jó ha ezt megjegyzitek magatoknak, nagyon erős vagyok.

Az elmúlt négy napban a tőlem telhető legváltozatosabb programokat kínáltam Apáéknak. Nem alakítottam még ki egy egységes napirendet, nem akarom, hogy ráunjanak, ezért aztán a lehető legváltozatosabb időpontokban vagyok képes nyűgösködni. Olyankor igazán nem vagyok egy könnyű egyéniség, ezzel teszem őket próbára, ha így is szeretnek, akkor mindig szeretni is fognak :)

És akkor most jöjjön, hogy mi is történt velünk az elmúlt néhány napban...

Csütörtökön már nagyon készültünk bejutni anya munkahelyére az Alföld TV-hez, hogy bemutathasson a kolléganőinek. Sajnos Apának nagyon sűrű napja volt, így sietni kellett, nem tudtunk mindenkivel találkozni, de sebaj, lesz még alkalom elmenni oda. Mindenki azt állította, hogy szép vagyok, kíváncsiak voltak, hogy van-e hajam, hogy viselkedek éjjel, milyen színű a szemem. Szóval a legteljesebb belügyeimet kívánták kitárgyalni. Mivel már kezdtek túl sokat kérdezni, valahogy rá kellett vennem Apáékat, hogy ne engedjék ezt. Sírni kezdtem, ennek meglett a hatása: hanyatt-homlok menekültünk haza.

Közben azért, ha már a városban voltunk, beugrottunk Anya jogosítványáért az Okmányirodába. Vagyis csak ő, és ő is inkább beesett, ugyanis annyira sietett, hogy történt vele egy apró baleset. Így jár aki rohan... Én ettől sokkal óvatosabb vagyok.

Amikor hazaértünk elvitt még sétálni, hogy a szép időben többet legyünk a levegőn. Séta közben egy távoli utcában rátaláltunk Nici cicára, aki eljátszotta, hogy eltévedt, ezért anya hazacipelte, miközben egy kézzel tolta a babakocsit. Azóta persze a védő néni elmesélte, hogy ő gyakran találkozik a macskáinkkal azon a környéken.

Este sokat vigyorogtam a szülőkre, érezzék, hogy a szennyes peluson kívül is képes vagyok adni nekik valamit. Sokáig ébren voltam, hogy szórakoztassam őket, hisz olyan kipihent voltam, hogy egészen éjfélig nem tudtak elaltatni.

Péntek délelőtt egész sokáig volt nálunk a védő néni, akivel Anya hosszan beszélgetett. Orsit én még nem láttam korábban, amikor itt járt mindig aludtam. Most végig figyeltem őket, néztem arra aki épp beszélt, emelgettem a fejemet, szóval bebizonyítottam, hogy a koromnak megfelelő fejlettséget már elértem. Így aztán alaposan meg voltam dicsérve. Persze megint eljátszottam a jófiút, nem sírtam egy percig sem, csak akkor, amikor Anya kikísérte a vendéget, de azt ő már nem is hallhatta.

Délután olyan jót aludtam, hogy a szülők végre tudtak palacsintát sütni vacsorára, meg is ígérték, hogy ha nagyfiú leszek majd én is kaphatok.

Este fürdetésnél már sokkal kevesebbet sírtam, mint eddig, azt hiszem egyszer el fog jönni az az idő, amikor megszeretem ezt a macerát, de azért az még nem a közeljövőben lesz.

Szombat hajnalban az etetésnél Anya a nagy álmossága miatt elfelejtette beadni nekem a szuszpenziómat (amikor ezt a szót majd kimondom, nagyot fordul a világ), szóval nem kaptam meg a napi betevőt, így nem tudtam büfizni egy jó nagyot. Sokat nyűgösködtem emiatt, fájt a pocim, de sokat simogatta a hasamat és a hátamat, ez pedig tetszett. És közben kivilágosodott, szerettem figyelni a roletta szélénél beszűrődő fényeket.

Dél körül plázáztunk is egy kicsit, ott találkoztunk a Gál családdal és Lindával is. Rövid ideig maradtunk, csak Anya kapott egy nadrágot, mert szegény nem tud még fogyózni az én táplálásom mellett, így belátható időn kívülre került az az időszak, amikor rá fog menni a terhesség előtt használt összes ruhája. Végig ébren voltam, nem sírtam, csak néha megsürgettem őket, hogy ne válogassanak olyan sokáig, de próbáltam közben a véleményemnek is hangot adni, csak még nem tudják teljesen megfejteni a kódrendszeremet. Délután nagyon hűvös szél fújt, így igencsak rövidre sikeredett a sétánk, én nem fáztam ugyan, mert Anya rendesen bebugyolált, de ő eléggé átfagyott, mire hazaértünk. Nem aludtam el a zötykölődéstől, inkább felfrissülve és éhesen tértem haza, egészen fél 8-ig nem is bírtak elaltatni a szülők.

Vasárnap egészen fél 10-ig bírtam aludni (persze hajnalban azért kértem enni:) és délelőtt sokat játszottam Apáékkal, grimaszversenyt tartottunk és egy hét után kipróbáltam megint a játszószőnyegemet, ami most sokkal jobban tetszett, egészen jó mulatság rajta pihenni, miközben Apa mozgatja nekem az állatkákat, Anya pedig mindig újraindítja a  zenemobilt.

És te jó ég, majdnem elfelejtettem a legfontosabbat a mai nappal kapcsolatban. Épp 3 héttel ezelőtt láttam meg a napvilágot :) Hittétek volna, hogy már olyan régóta ismerjük egymást?!

Sziasztok, újra itt vagyok.

Anya ír helyettem megint, most hagytam egy picit nyugton. Amióta nem írtunk, azóta kiderült ám, hogy nem mindig vagyok olyan áldott jókisfiú, mint ahogy a kórházban eljátszottam. (Ott nagyon jól kell ám viselkedni, nehogy a szülők meggondolják magukat, és ne akarják a babát hazavinni :)

Szóval szombaton megmutattam Apáéknak, hogy tudok ördögfióka is lenni, és nem is kerül ez túl nagy erőfeszítésembe. Egész délután sírtam, kiabáltam, nagyon jó móka volt, nem értettem, hogy ők miért nem élvezik annyira.

Vasárnap ettől sokkal jobb mulatság várt rájuk, megengedtem nekik, hogy a szép időre való tekintettel eljöjjenek velem sétálni. Olyanok voltunk mint a Brémai muzsikusok: együtt mentünk Ákos, Apa, Anya, Szotyi és Nici cica. Ugyanis a két vörös macska is elkísért bennünket a sarokig. Szeretek zötykölődni a babakocsival, olyan megnyugtató, ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor döccen egyet-egyet a járdán, és ez nagyon tetszik. Gondolhatnátok, hogy unalmas, de szerintem egy csöppet sem az.

(Látjátok a képen a szép kendőcskémet, ez volt a legelső ajándék, amit kaptam életemben. Anyu testvérétől, Marikától van, ő varrta csak nekem.)

Hétfőn pedig elmentem az Apa cégéhez, hogy megmutassanak, mint leendő cégtulajdonost. Mindenki odajött megnézni engem, de én egy csöppet sem foglalkoztam velük, csak az egyik szemecskémet nyitottam ki, azt is résnyire, nehogy túl sok energiát pazaroljak, ki tudja, mikor lesz módom pótolni újra. Úgy láttam, jó sokan vannak a munkatársak, azt hiszem, gyorsan fel kell nőnöm, mert kell oda egy keménykezű vezető.

Kedden volt nálam a védőnéni, de akkor épp aludtam, és szerencsére nem ébresztett fel, csak óvatosan kibontotta a ruhácskámat, hogy megnézze, minden rendben van-e a pocakom körül. Szerencsére semmi gubanc arrafelé, és Anyát is megnyugtatta, hogy még semmit sem rontott el rajtam. Annak viszont nem örülök, hogy olyan tanáccsal látta el, hogy egy ilyen nagyfiút lehet hagyni sírni akár 15 percig is, persze szigorúan csak akkor, ha már tele a pocak és üres a pelus. Ez a módszer egy csöppet sem tetszik nekem, mert eddig akármikor csak látni szerettem volna őket, vagy épp nagyon uncsi volt már a kiságyban, akkor nyikkantottam egyet és már ugrottak is. Viszont, ha ébren vagyok és nem sírok, akkor szívesen foglalkoznak velem, beszélgetnek hozzám, tornáztatnak, vagy csak ott lehetek a karjukban.

A mai nap meglepően csendesen telt, lehet, hogy a front az oka, de sokat aludtam, nem volt kedvem sírni. Este járt nálam a doktor bácsi, csak bekukkantott, hogy Anyuék jól boldogulnak-e velem. Meghallgatta a szívemet, bekukkantott a számba. Nem annyira örültem neki, hogy felébresztett, de azért nem haragudtam rá nagyon, hiszen csak jót akar, és végül is nem bántott. Csak az esett nagyon zokon, hogy felébredtem, de nem kaphattam enni, ehelyett elmentünk újra sétálni, és csak amikor a friss levegőről visszaértünk, akkor kaphattam újra tejecskét.

A fürdés ma sem volt még túl boldog lubickolás, de azért nem vészes a helyzet, egyre jobban tűröm ezt a procedúrát, csak azt nem értem mi szükség rá, hisz nem is tudom összekoszolni magamat.

Na, Anya ezt a csendes nap dolgot nagyon elkiabálta. Mivel napközben sokat szunyókáltam, és egész nap jó baba voltam, így maradt energiám este sírni. Hangosan, hosszan, megvigasztalhatatlanul. Apa sajnálhatja, hogy napközben nem látott, csak este, amikor mérges kicsi törpe vagyok.

Az utóbbi napokban nem írták le Apáék az életem történetét. Nem mintha nem történt volna velem semmi lényeges, vagy alábbhagyott volna az érdeklődésük, csak épp mindketten nagyon lefoglaltak voltak. Apa újra dolgozik, sokkal kevesebbet találkozok vele, mint a múlt héten, Anya pedig kap elég feladatot tőlem.

Egy hét a felnőtteknek nem hosszú idő, de egy ilyen pici emberke életében, mint én sok- sok új dolog történik. A legfontosabbnak érzem, hogy kinőttem az 56-os méretű ruhácskáimat, és a NewBorn pelus is kicsinek bizonyul mostanában. Ezt Anya onnan veszi észre, hogy rendszeresen elázik a lepedőm alvás közben.

Már megszámolni sem bírom, hogy milyen sokszor fürödetett meg Apa, aki egyre ügyesebb, így már nem is félek annyira. Ezt azért nem kötöm az orrukra, sírok azért még jó hangosan, mert különben túl sokáig áztatna Apa, és akkor Anya hiába vár engem a vacsorámmal. Egyébként nehogy azt gondoljátok, hogy nem vagyok hálás Anyunak a sok törődésért, amikor csak tehetem kifejezem neki szeretetemet. (Majdnem minden tisztába tevéskor sikerül megöntöznöm, hiába is akarna kicselezni :) És különben is, nem hagyhatom, hogy elhervadjon szegény.

Anya legtöbbször nem velem alszik el este, azt mondja azért, mert még sok dolga van. De minden éjjel jön megetetni, és olyankor itt is marad egészen reggelig. Nekem elárulta, hogy velem könnyebb visszaszunyókálni, mint Apával, mert ő hajnaltájt már nagyon "hangosan alszik".

Nagyiéktól kaptam egy csilingelő, forgó szerkezetet, amit Anya felszerelt a pelenkázázó fölötti polcra, ha nagyon hangosan sírok, akkor be szokta kapcsolni. Nem nagyon értem még, hogy miért. Lehet, hogy ezzel méri a hangerőmet, így aztán mindig próbálok olyan hangosan sírni, hogy elnyomjam a hangját. De megérthetitek, levegőt nekem is vennem kell néha, így pár pillanatig biztosan a zenegép nyer. Olyankor figyelni is szoktam, hogy milyen helyes állatkák forognak a muzsikára, ez tetszik.

Már háromszor járt nálam a kedves védőnéni, legutóbb kezelte a sebet a pocimon, ami szerencsére már szépen be is gyógyult, így leesett a csonkja. Ezt Anya egy csöppet sem sajnálta, mert így könnyebb lesz hamarosan a fürdetés nem kell félteni a víztől.

Minden délután ki szoktunk menni levegőzni, ugyan még csak a kerítésen belül sétálgatunk, de megígérték, hogy hamarosan babakocsiba szállok és korzózok egyet a környéken.

Autózni is szeretek, egyszer már Apa elvitt minket a körzeti doktornénihez látogatóba. Ez elég jó mulatság volt, főleg azért, mert a doki néni megdicsért, hogy jóképű kölyök vagyok.

2007 09 29, szombat

Sokat aludtam az éjjel. Reggel farkaséhesen ébredtem. Anya, szerencsére, készült sok tejcsivel, így jót reggeliztem.

Meglátogatott ma az egyik nagyapám. Ő már volt a kórházban is nálam, de itt, az új otthonomban még csak most láttam. Most is csak pár percre, mert azt mondta, dolgoznia kell az udvaron valamit. Kertet épít nekem. Hogy szép legyen, amikor majd kimegyek oda játszani. Vajon az mikor lesz?

Aztán volt ma Andi is látogatóban. Ő egy nagyon kedves nő. Mondjuk, hozott magával egy villogó, kattogó gépet is. Na az annyira nem tetszett. Mondtam is neki - na jó, csak akartam,de ha nem felejtem el, majd később mondom neki -, hogy kedvesebb volt gép nélkül!

De annyi haszna volt, hogy ma sok kép készült rólam, meg a családomról. Így legalább meg tudom mutatni, milyen a szobám, s milyenek a szüleim:

2007 09 28, péntek

A mai napon nagyon sok minden történt! Reggel meglátogatott egy védőnő. Megvizsgált, piszkálgatott. A számba is bele akart nézni, de én úgy tettem, mint aki alszik. Összeszorítottam a számat, s nem engedtem. Ki tudja, mit akart ott?!

Később jött egy dokibácsi is. Ő is végigtapogatott. Nála volt egy hallgató-készülék is, amivel megnézte, hogyan ver a szívem. Aztán ő is a számmal próbálkozott. Megpróbáltam bevetni a jól bevált módszert, de ő trükkös volt. Egy kanalat használt. Azzal nem bírtam! Van még mit tanulni! A dokibácsi most túljárt az eszemen.

Mindent egybevetve, azért elég nyugis nap volt. Kezdem megszokni az új környezetemet. Anya is nagyon kedves volt. Sokat énekelgetett nekem, s jókat ettünk. Illetve én ettem, ő meg etetett.

Este azonban...

Valami szörnyen fura dolog történt velem. Anya meg apa átvittek a házban egy olyan helyiségbe, ahol eddig még nem jártam. Kiderült, hogy onnan szoktak hozni olyan folyékony valamit, amivel megtörlik a fenekemet, s ami nem pisi és nem tej. Ott ebből a vízből - mert közben megtudtam, hogy ez a neve -, elég sok van.

Hát, mondhatni betojtam, amikor megláttam azt a nagy edényt, amiben csomó ilyen víz volt! A szó szoros értelmében is! Anya szerencsére nem volt mérges rám, pedig rendesen sikerült őt letojnom. Igaz, apa bosszúból nem csak a fenekemet mosta meg, hanem belerakott ebbe a nagy edénybe! Mindenhol megmostak vele!  Nem volt túl kellemes! Vagyis, azt nem tudom mi nem tetszett, mert igazából nem fájt, de azért valljuk be, ez elég fura dolog, nem?

Ennek következményeként elég nehezen nyugodtam meg, s apa több mint 2 órán át tartott este a karjában, s mászkált velem. Azt még nem tudom, jó-e ez így nekem, s máskor is akarok-e ilyet, de az biztos, hogy volt haszna! Láttam kis picuri mozgó valamiket egy nagy üvegbe zárt vízben úszkálni. Apa szerint halak! Szépek, csak nagyon gyorsan úszkálnak, s nekem nehéz még követni őket a szemeimmel.

 Hajnalban, aztán, felkelt Anya! Dúdolt nekem, s attól megnyugodtam. Ettem is egy keveset, majd végül elaludtam.

2007 09 27, csütörtök

Már 4 napos vagyok! :) Kezdem megszokni ezt a világot. A zajok elviselhetőek, a szagok (ez újdonság!!) érdekesek, a színek játékosak, de ami a lényeg - Anya és Apa simogatni szoktak! És ez jó! :) Szeretem, ha szeretnek! Ezzel vajon mindenki így van? Na, ilyen komoly dolgokon ráérek még gondolkodni.

Tegnap a doki néni megállapította, hogy sokat fogytam, s nem engedett haza. Reggel pedig, szerinte keveset ettem. (30g) Nekem ugyan mindegy volt, de láttam, hogy Anya szomorú miatta. :( Így aztán, tegnap délutántól belehúztam! Először 70g -ot, később 60g-ot szopcsiztam, s azóta is, az elvárt értékek fölött eszek!

Ma délután végre azt mondta a doki, hazamehetünk. Anya szinte ugrált örömében! Elővett egy csörgőt, s beszélt hozzá. Neki is elmondta, hogy hazamehetünk. 1 óra múlva megjelent apa is. Valahonnan megtudta, mert ő is nagyon vigyorgott. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit is jelent.

Igaz, anya mesélt valamit saját szobámról, de nem igazán tudtam még elképzelni, mit is jelent ez valójában.

Hazaértünk hát, egy csendes kis családi házba. Most már tdom, mi az a saját szoba. Olyan, mint a kórházban, csak nincsenek ott a többi gyerekek, s itt nem én alszom néha az anya szobájában, hanem ő az enyémben. A szobám nagyon szép! Rengeteg hasznos dolog van benne. Például tágas helyen lehet fetrengeni, amíg tisztába tesznek! Kis is próbáltam este, hogy át tudom-e pisilni! Amikor levették rólam a pelust, s volt rá alkalmam, leteszteltem. Nem volt kihívás! Megy ez nekem! :)

Az ágyam hatalmas! Tetszik! Jót lehet benne aludni! Kókuszmatracom van, amit ugyan nem tudok micsoda, de kényelmes!:)

Apától kaptam egy barátot. Még azt nem döntöttem el, hogy szamár-e vagy nyúl, s szerintem ő maga sem tudja, na meg még egy kicsit nagy is hozzám képest, de azért alvótársnak megteszi!

Jól elfáradtam ebbe a költözködésbe, ma korán aludni tértem, de meg kell hagyni, így is ez tűnt a legmozgalmasabb napnak eddigi életemben!

2007 09 24

Ez már a második napom! Tegnap a nagy születésben jól elfáradtam, ezért könnyedén elaludtam. Mellettem egy csomó másik baba sírt. Nagyon hangosak voltak! Nem értem, miért kell mindenkinek sírni?! Nekem is kellene? Ezen még gondolkodom egy picit...

Éhesen és érdeklődéssel ébredtem. Sajnos, az evést így zsinóros segítség nélkül nehezebb összehozni, s még sokat kell gyakorolnom. De anya megdícsért. Azt mondta, jól próbálkozom.

Többszöri próbálkozásra már sikerült is egy jót ennem. De azért ez még nem egyszerű.

Mára ez volt a feladatom. Holnap már rutinból fog ez menni! Remélem... :)

Mindenkinek eljő az életében születésének pillanata. Igen, ott kezdődik minden! Vagy mégsem? Az már csak folytatás? Nos, ez egy filozofikus kérdés. Esetemben inkább egy állapotválzosáról kell beszéljünk. 9 hónapig nyugisan feküdtem anyukám pocijában. Közben voltunk ám elég sok helyen. Róma, Párizs, Málta, Seyschelle szigetek... Szóval, már születésem előtt világjártas lettem. Kényelmes, jó kis hely volt a mamám pocija! :) De az ember mindent kinő vagy megun egyszer.

Én kinőttem! 2007 09 23 reggelén, 4 órakor megkezdtem a jelzéseket. Ki akartam bújni! negyed 6-ra be is értek velem szüleim a kórházba, s ott vizsgálgatni kezdték az érkezésemre utaló jeleket. Eleinte azt hitték, nem komoly, s még váratok magamra, de aztán belátták, én ma megszületek! 9 órakor elkülték apát reggelizni, mondván még eltart jó sokáig, s nehogy étel nélkül legyen itt sok-sok órát. Aztán fél 10-kor szóltak neki, hogy inkább siessen vissza! :)

Sima szülésnek indult. Aztán, 11:45-kor véglegessé vált, inkább műtéti úton szeretnék kijönni. Szűk az a csatorna, forogni is kell... Nekem ehhez nem volt kedvem. A kényelmesebb utat választottam. 11:52-kor már kint is voltam!

Erős fény, a tompa hangok helyett éles zörejek, szédülés, az étel sem jön már... A levegőt is nehezebben veszem már...Segítséééég! Sírtam! :(

Nagy trauma a születés! Nekem elhihetitek, hisz még csak pár napja éltem át! Ez a legstresszesebb dolog az ember életében! Legalábbis, az enyémben eddig egyértelmüen ez volt!

 /57 cm, 3.6 (?? nem 3.7?? )kg

Lassan megnyugodtam, miután érzékeltem, hogy nem akarnak tovább bántani, s végülis, vannak előnyei is a születésnek: sokkal tágasabb idekint. Nem is oly unalmas. Ha már megszoktam a fényeket, s a zajokat, egész szórakoztatóak tudnak lenni. Most már láttam anyát és apát is. Szeretnek! :)

Holnap folytatom! Most aludnom kell! :)