Sziasztok, újra itt vagyok.

Anya ír helyettem megint, most hagytam egy picit nyugton. Amióta nem írtunk, azóta kiderült ám, hogy nem mindig vagyok olyan áldott jókisfiú, mint ahogy a kórházban eljátszottam. (Ott nagyon jól kell ám viselkedni, nehogy a szülők meggondolják magukat, és ne akarják a babát hazavinni :)

Szóval szombaton megmutattam Apáéknak, hogy tudok ördögfióka is lenni, és nem is kerül ez túl nagy erőfeszítésembe. Egész délután sírtam, kiabáltam, nagyon jó móka volt, nem értettem, hogy ők miért nem élvezik annyira.

Vasárnap ettől sokkal jobb mulatság várt rájuk, megengedtem nekik, hogy a szép időre való tekintettel eljöjjenek velem sétálni. Olyanok voltunk mint a Brémai muzsikusok: együtt mentünk Ákos, Apa, Anya, Szotyi és Nici cica. Ugyanis a két vörös macska is elkísért bennünket a sarokig. Szeretek zötykölődni a babakocsival, olyan megnyugtató, ugyanakkor teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor döccen egyet-egyet a járdán, és ez nagyon tetszik. Gondolhatnátok, hogy unalmas, de szerintem egy csöppet sem az.

(Látjátok a képen a szép kendőcskémet, ez volt a legelső ajándék, amit kaptam életemben. Anyu testvérétől, Marikától van, ő varrta csak nekem.)

Hétfőn pedig elmentem az Apa cégéhez, hogy megmutassanak, mint leendő cégtulajdonost. Mindenki odajött megnézni engem, de én egy csöppet sem foglalkoztam velük, csak az egyik szemecskémet nyitottam ki, azt is résnyire, nehogy túl sok energiát pazaroljak, ki tudja, mikor lesz módom pótolni újra. Úgy láttam, jó sokan vannak a munkatársak, azt hiszem, gyorsan fel kell nőnöm, mert kell oda egy keménykezű vezető.

Kedden volt nálam a védőnéni, de akkor épp aludtam, és szerencsére nem ébresztett fel, csak óvatosan kibontotta a ruhácskámat, hogy megnézze, minden rendben van-e a pocakom körül. Szerencsére semmi gubanc arrafelé, és Anyát is megnyugtatta, hogy még semmit sem rontott el rajtam. Annak viszont nem örülök, hogy olyan tanáccsal látta el, hogy egy ilyen nagyfiút lehet hagyni sírni akár 15 percig is, persze szigorúan csak akkor, ha már tele a pocak és üres a pelus. Ez a módszer egy csöppet sem tetszik nekem, mert eddig akármikor csak látni szerettem volna őket, vagy épp nagyon uncsi volt már a kiságyban, akkor nyikkantottam egyet és már ugrottak is. Viszont, ha ébren vagyok és nem sírok, akkor szívesen foglalkoznak velem, beszélgetnek hozzám, tornáztatnak, vagy csak ott lehetek a karjukban.

A mai nap meglepően csendesen telt, lehet, hogy a front az oka, de sokat aludtam, nem volt kedvem sírni. Este járt nálam a doktor bácsi, csak bekukkantott, hogy Anyuék jól boldogulnak-e velem. Meghallgatta a szívemet, bekukkantott a számba. Nem annyira örültem neki, hogy felébresztett, de azért nem haragudtam rá nagyon, hiszen csak jót akar, és végül is nem bántott. Csak az esett nagyon zokon, hogy felébredtem, de nem kaphattam enni, ehelyett elmentünk újra sétálni, és csak amikor a friss levegőről visszaértünk, akkor kaphattam újra tejecskét.

A fürdés ma sem volt még túl boldog lubickolás, de azért nem vészes a helyzet, egyre jobban tűröm ezt a procedúrát, csak azt nem értem mi szükség rá, hisz nem is tudom összekoszolni magamat.

Na, Anya ezt a csendes nap dolgot nagyon elkiabálta. Mivel napközben sokat szunyókáltam, és egész nap jó baba voltam, így maradt energiám este sírni. Hangosan, hosszan, megvigasztalhatatlanul. Apa sajnálhatja, hogy napközben nem látott, csak este, amikor mérges kicsi törpe vagyok.