Bíró Ákos első napjai

Kedves Olvasó!

Fél év szünet után, új bejegyzés a blogomon. Oka volt, hogy nem írtunk (időhiány), és oka van annak is, hogy most mégis.

Történt ugyanis, hogy kis családunk felkerekedett, hogy kulináris túrát tegyen a nagy olasz csizmán, egész pontosan Rómában. 5 napot töltöttünk ott, ennek a kiruccanásnak az emlékét örökítjük meg néhány mondatban, fényképpel. - A fotók javát én magam készítettem a szülők akarata ellenére.

Már a repülőn sem vesztegettük az időnket, egyszerre ettünk és tanulmányoztuk a magazinokat. Egyetlen dolog zavart az egész légiközlekedésben, hogy nagyon szűk helyre van az ember odakötözve. És nem értettem, hogy ha a légikisasszonyoknak lehet sétálgatni, akkor nekem miért nem. Nemtetszésemnek persze hangot is adtam, itt kérve elnézést az útitársaktól a zajártalmakért.

Nem kis derültséget okozott a mellettünk ülők körében, hogy én mint a felnőttek koccintottam mielőtt ittam volna a poharamból. Egy étkezés alatt átlagosan ötvenszer. Így esett jól, no...

Nyugi, csak víz volt a poharamban!

Amíg a készülő ebédünkre vártunk, segítettem megkeresni az ideális útvonalat a következő célállomásra.

Komoly üzletemberként kénytelen voltam megszokni, hogy fontos ügyekben még nyaralás közben is keresnek telefonon.

Jó olasz szokás szerint sziesztáztunk egyet a finom ebéd után. Nekem könnyű dolgom volt, hisz magunkkal vittük a rég használt babakocsit (ki sem merem mondani) de anyáék is találtak árnyas helyet a pihenésre.

Itt kell elmesélnünk azt az esetet, amikor egy vacsora alkalmával már olyan borzasztóan éhes voltam, hogy a kiérkező pizzáról gyorsan lekapkodtam a nekem tetsző dolgokat. Az olajbogyó nem teljesen olyan, mint a szőlőszem?! Mondjuk azzal még nem is volt gond, ehető. De a főtt tojásból amilyen lendülettel haraptam, olyan lendülettel távolítottam el a számból; olyan arckifejezéssel, hogy "Anyám, ezt a valamit jobb, ha eltapossuk!"

Persze nem csak ettünk-ittunk, hanem felkerestük Róma nevezetes helyeit. Némelyiket mondjuk csak egészen véletlenül. Egy alkalommal például addig-addig sétáltak a szülők, hogy valami nyugis helyre letelepedjenek, hogy a Szent Péter Székesegyházhoz értünk. Több, mint egy órás gyaloglásuk után én felébredtem, hogy kipihentem magam és mehetünk galambokat kergetni.

És pancsolni a szökőkútban. Szerencsére ebben a néhány napban nagyon engedékenyek voltak ezen a téren a szülők...

 Jártunk a spanyol lépcsőnél, de az kevésbé tetszett nekem, mint számítani lehetett rá.

Sokkal jobban tetszett a lépcső lábánál lévő szökőkút, aminek vizéből még inni is lehetett.

Összebarátkoztam két oroszlánnal, pedig veszélyes állatként ketrecbe voltak zárva, de érezették rajtam, hogy nem félek tőlük, így engedték magukat megsimogatni is...

És én sem feszélyeztem magam körükben, simán megengedtem, hogy anya előttük cserélje ki a pelusomat.

Az állatkerti tigrissel is egyetlen perc volt összecimbizni.

Kipróbáltam magam, hogy milyen lennék lemur-kölyöknek és meg kell valljam, igazán aranyos volnék.

A Pantheon lépcsője tetszett a legjobban, onnan csak hatalmas hisztiroham árán tudtak anyáék elvinni vacsorázni. Ha tehetném még most is a lépcsőkön és rámpákon futkároznék. 

Készítettem néhány képet erről a templomról az én sajátos nézőpontomból.

És most lássatok néhány egyéb általam készített képet. Ha a szülők elég ügyesek voltak, akkor szerepelhettek rajtuk.

Például apa:

Anyáról is:

És mint minden nagy művész, készítettem önarcképet is.

 Az út hangulatát ez a kép adja vissza igazán, napsütés, finom ételek, és italok...

Utolsó napon jártunk egy kicsi, de gyönyörű parkban. Néhány órát töltöttünk ott, de egészen kalandos kirándulás volt.

Történt ugyanis, hogy pár méterre eltávolodtam anyáéktól (senki ne ijedjen meg, tényleg nem messzire) és egyszer valami zajt hallottam. A fa ami alatt megálltam egy hatalmas erdei fenyő volt és becélozott egy tobozzal. Akkora volt, mint egy strucctojás. Csoda, hogy elneveztem "hoppá"-nak?!

Volt egy kicsi vízesés is a parkban...

... amelyből a víz kedves kicsi tóba csorgott, ahol teknősök, ebihalak és pontyok élnek.

És nekem ezen a tavacskán átvezető hídon jutott eszembe, hogy talán nincs is szükségem tovább a sapkámra...

De anya úgy gondolta, hogy még jól jöhet...

Nem csak anya pancsizhatott ezen a napon. A szálloda búcsúajándéka az volt, hogy végre megnyitották a medencéket. Kár lett volna kihagyni...

Legyen ez a kép ajándék a hölgyrajongóimnak.

Sziasztok!

Nyár novemberben?! Hogy ez miként lehetséges? Nos, én segítek megtalálni a megfejtést. Az ember kicsi fia felül egy repülőgépre, kibír úgy kábé három és fél óra repülést és mindjárt kellemesebb klímában találja magát. Legalábbis én így csináltam. Vittem persze magammal a szülőket és Évát (szerelem, nem tagadom), hisz nélkülük unalmas lett volna egy egész hétig.

Akkor most meséljek?

Egy bő héttel ezelőtt korán ébresztettek anyáék, amit nem nagyon értettem, hisz mindig az a kérésük, hogy jó sokáig aludjak. Szóval már 6 óra előtt fel kellett kelnem, és megláttam a hatalmas bőröndöket. Egy kicsit bepánikoltam, hogy elmennek nélkülem a szülők valahová, hiszen még Éva is megjelent korán nálunk. Nem is akartam hinni nekik, hogy velük tarthatok, csak akkor, amikor már mindannyian kocsiba szálltunk. Néhány óra autózás után (valami útdugulás miatt eléggé késve) a repülőtérre érkeztünk. Így legalább nem kellett a váróteremben sokat unatkoznunk és mihamarabb bebizonyíthattam anyának, feleslegesen aggódott, engem egy csöppet sem zavar a légi utazás...

Itt láthatjátok a bizonyítékot, hogy nem vesztegettem az időmet, becsajoztam a repülőgépen nyomban...

Még az egyiptom terminálban sem kellett nélkülöznöm a gyengébbik nemet.

A szállodába érve pedig azonnal hazacsörögtem az otthon-maradtaknak.

Aztán pedig, hogy a felnőttek is elfeledjék a fáradtságot, bohóckodtam nekik egy keveset. :)

Ezt a képet nagyapámnak küldöm, láthatja, hogy egészen baba-magasságba is lehet kapcsolókat felszerelni, ami nagyon megkönnyíti a szülők dolgát, hisz nem kell a magasba emelni a gyerkőcöt, ha annak fontos kapcsolhatnéka támad...

Persze az érkezésünk másnapján már végre belemehettem a tengerbe, hisz előtte este hiába kértem anyát, nem engedett a vízbe.

Éva barátnőm is eléggé élvezte a társaságomat, a tengert és a napsütést :)

Láthatjátok, egy csöppet sem féltem a víztől, tetszett, ahogy a hullámok csikizték a lábamat.

Volt olyan, hogy készítettek nekem ún. "külön tengert", kicsikét, mint amilyen én vagyok. Ez azért volt igazán hasznos, mert a játékaimat nem tudta elsodorni a huncut hullám.

A víztől valahogy mindig megéheztem, de valami apróság mindig akadt a táskában, hogy csipegethessek ebéd előtt.

Az is nagyon jó volt ebben a nyaralásban, hogy apa egy egész hétig nem ment dolgozni és így sokkal többet lehetett velem, nyúztam is jó sokat...

Néha elengedtem a szülőket, hogy búvárkodjanak pár órát, én addig jól elszórakoz-tattam Évát. Garantáltan nem unatkozott.

Apa azt mondta, hogy a merülés közben is eszébe jutottam sokszor.

Ezen a képen pedig állítólag anya látható merülés közben, hát ezt nehezen hiszem el. Szerintem inkább egy fóka ez :)

Amíg ők merültek, én addig sem zavartattam magamat, szép nyugisan sziesztáztam, hogy kipihenten várhassam őket. Illetve, amikor visszaérkeznek, és felébresztenek, akkor friss és üde legyek... Kölcsön ágy volt, elég kicsi, de a célnak megfelelt.

Néhány délután elvittem a csajokat a játszószobába, ahol megtanítottam őket rajzolni és mágneses darts-ot dobálni.

Itt épp azt tanítom anyának, hogy melyik a zöld színű kréta.

És próbáltam rábeszélni, hogy vigyük haza ezeket a labdákat, de anya szerint később is csak nehezen tudnék velük focizni.

Utolsó napon még arra is maradt energiám, hogy Évának mutassak néhány virtuóz mozdulatot....

Sajna be kell valljam, hogy az utolsó egyiptomi éjszakám és a hazautazás nem volt valami fényes, mert a mandulám vacakolni kezdett. Nagyon lázas lettem, és szomorú.

Ezen a képen láthatjátok, elég vacakul éreztem magam. Minden kedves utastársamnak megköszönöm a türelmet és üzenem nekik, hogy úgy tűnik: meggyógyultam.

Halihó mindenkinek!

Az első fotó is ezen a héten készült, sétáltunk a játszótérre és állattal is találkoztunk, tehát épp a témába vág, ezért mindenképp megosztjuk veletek.

Amerre lakunk, sok fekvő rendőr van telepítve, hogy ne száguldozzanak az autók, most a sétaútra is elhelyeztek egyk fekvő-járőrt, hogy lassítsák a babakocsi forgalmat. Mi mindenesetre meglehetősen lassan haladtunk, mert ez a drága cica mindig lefeküdt a járgányom elé. És én ezt egy kicsit sem bántam. Anya is csak lefotózni tudta, hiszen szolgálatban a cica sem engedhet akárkit a közelébe, még simogatásra sem.

Tehát a hétvégén elcsaltuk Apát az állatkertbe, mert már régóta készülünk, de láthatjátok a képeken, hogy ő is nagyon élvezte a kirándulást. A kis kecskegida pedig éppolyan kíváncsi volt, mint amilyen én vagyok. Ő is még csak most fedezi fel a világot...

Anyával a kedvenceink a zsiráfok voltak, ők olyan hatalmasok, mégis nagyon szelídeknek tűntek. És persze viccesek, amikor a földről akarnak legelészni.

És én is egy csúcs cukorpofa vagyok, amikor mutatom a kezecskémmel, hogy ott látható a zsiráf!

Aztán megkergettük anyával az állatkert legszelidebb állatát, azt a gólyát, aki szabadon sétálgathat. Akartam kérdezni tőle valami nagyon fontosat, erről a babaszállítás témáról, de nem állt szóba velünk. Azt hittem, hogy megtudhatom végre, lesz-e valaha tesóm. De erre az infóra úgy tűnik várnom kell...

A másik kedvencem a gepárd volt, akit nagyon bátran egészen közelről közelről megszemléltem. Még akkor sem ijedtem meg, amikor rám akart ijeszteni. És mivel ő is látta, hogy kemény gyerek vagyok, egészen barátságos lett.

Kár, hogy egy vastag üvegfal választott el bennünket, mert én megtanultam ám, nagyon kedvesen cicát simogatni.

Elég érdekesek voltak ezek a nagy madarak is, bár az is lehet, hogy az elválasztó kötél tetszett nekem jobban.

És most jöjjön a hét szenzációja!

Már hónapok óta készülök erre a produkcióra, sőt valószínűleg korábban is sikerült volna összehoznom, de nem volt hozzá kellő önbizalmam. 

A fő az, hogy végre sikerült.

Azt kérdezitek, hogy micsoda ez a nagy mutatvány??? 

Ha ennyire kíváncsiak vagytok, hát megmutatom nektek!

TUDOK JÁRNI!

Nem ám csak néhány lépést, hanem sok-sok métert is egyszerre. Lelkesen gyakorlom is azóta, hogy ez tudatosult bennem. Néhány apró esésem persze volt már, de azért elmondhatom, hogy azokat is nagyon jól kezelem, vagy inkább leguggolok, ha már elfáradtam.

Mindenki aki csak látta a mutat-ványomat, az teljesen odáig volt érte, remélem neked is tetszik majd, ha élőben láthatod!

Sziasztok!

Hiszitek vagy sem, megint ünnepeltük a szülinapomat! Most külföldön, ahol egyébként most jártam először... Bíró mamáék Dobronyban laknak és még eddig nem volt alkalmam meglátogatni őket. Gondolhatjátok, mennyire vártak már. Így hát szombat reggel felkerekedtünk (jó korán fel lehetett kelni végre) és elindultunk Apa, Anya, Janó és én. Elég jól viselkedtem az úton, de ez érthető is, hisz velem volt Rudi, a rénszarvas barátom, akinek egy perc pihenőt sem hagytam, majdnem végig énekelnie kellett a Jingle Bell-t. Anya mondta is, hogy tisztára karácsonyi hangulatba került. Arra nem emlékszem kristálytisztán, hogy milyen is (hisz még olyan pici voltam akkor), de én jól szórakoztam azon, hogy sikerül bekapcsolnom a zenét :)

Ebben a házban laknak nagyiék. A tó partján áll a ház, ami egyébként nem is tó, hanem egy nagyobbacska patak. Voltak benne vadkacsák, de annyira esett az eső, hogy nem tudtunk közel menni hozzájuk.

Ez a kutyusuk. Nincs neki neve, de nekem nagyon tetszett így is. Vau-vau-nak neveztük el anyuval.

Ezek itt apa régi játékai, olyan öregek már, hogy szegény kutyus és maci nem is lát. (eltűntek a gombszemeik, de így is aranyosak. És nagyi is, amiért megkereste nekem őket)

Ezt a lovacskát kaptam ajándékba, láthatjátok, Apa is jól szórakozik rajta. Tud nyeríteni, és poroszkálni. Nem apa, hanem a paci :)

Meglátogattuk apa nagymamáját is, aki nekem a dédim, és úgy, de úgy megszerettem egy pillanat alatt! Odabújtam hozzá, megsimogattam az arcát és sokat integettem neki.

Janónak sikerült lefotóznia azt a pillanatot, amikor próbálkoztam a kapaszkodás nélküli állással. Pár másodpercig már képes vagyok egyensúlyozni, főleg, ha valami épp leköti a figyelmemet. (Ekkor épp kölesgolyót majszoltam)

Készítettünk közös fotót is. Még mindig én vagyok a legkisebb rajta... Pedig én olyan gyorsan növök. (Ja, ma mért meg a védő néni: épp 80 cm és 5 gramm híján 10 kilogramm vagy vagyok)

Délután sok vendég érkezett, mindenki nagyon kedves volt velem, csak én már egy egész kicsit elfáradtam, és nem tudtam annyit mosolyogni, mint szerettem volna.

Köszönöm mindenkinek az ajándékokat, a látogatást, ígérem, hogy újra megyek majd Dobronyba.

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen mindenkinek, aki végre rászánta magát, hogy reagál pár sorban a bejegyzéseimre. Azokat pedig üdvözlöm, akik még nem, és biztatom, hogy bátran tegyék meg, nem fog fájni.

Sokan felhívtatok tegnap a 1. szülinapom alkalmából. Igazából, még csak mosolyogtam azon, hogy Anya odadugja a fülemhez a telefont, és végre hallok is benne valami hangot. (Ugyanis néha megkaparintom a telefont és bölcsen a fülemhez teszem, de hiába beszélek bele, "he-he-he" senki nem válaszol.)

Nagyon kedvesek voltatok, hogy gondoltatok rám, képzeljétek, több képeslapot is kaptam. Ha megtanulok puszit adni érte, ígérem, meg fogom köszönni.

Még a napocska is kisütött a tiszteletemre, így nyugodt szívvel vitt anya újra hintázni a játszótérre, ez már eleve jó indítása volt a szülinapomnak. Tehát így fest egy igazi 1 esztendős baba!

Este apa korán hazaért a munkából, hozott nekem tortát, vagyis két tortát és lufit olyan sokat, hogy elámultam teljesen.

Nem nagyon tudtam mire vélni ezt a torta dolgot, de a gyertya nagyon tetszett, főleg amikor végre közelebb is hozták hozzám.

Képzeljétek, anya még azt is megengedte, hogy a krémbe belenyúljak az ujjacskámmal. Én magam nemigen akartam megkóstolni, hisz épp előtte vacsoráztam, de Anya örült, amikor ő nyalogathatta le a kezecskémről.

Aztán még egy rövid bumm-bumm is volt kint, ahhoz fel is kellett öltöznöm, és az az igazság, ilyen közelről nem is olyan érdekes a tűzijáték, mint inkább kicsit félelmetes is, így aztán sokáig nem zavartuk a szomszédok nyugalmát.

Ezen a fotón már megint teljes volt a nyugalmam. Anya szerint a hét törpe legkisebbjére hasonlítok rajta.

Ezeket az ajándékokat kaptam a szülinapomra. A drót-labirintus a finommechanikus mozgásomat fejleszti és a koncentrációmat (a védőnéni ajánlásával) elég jó, csak egy kicsit idegesítő, hogy SEHOGYAN SEM JÖNNEK LE A GOLYÓK!!!!!!!!!!!!!!!

Az új labdámban pedig az a nagyon szuper, hogy világítva villog a sötétben, így még áramszünet idején is tudunk labdázni. Tegnap ki is próbáltuk a sötétben. Elég izgalmas...

Képzeljétek, a lufijaim reggelre eléggé megfáradtak, már csak épp lebegtek a padló felett. De így aztán nagyon jó mászás közben üldözni őket. Egyszerű ajándék, mégis csodálatosak. 

Bizonyára több olvasóban is felmerült a kérdés, hogy miért csak ilyen szűk körben ünnepeltünk. Sajnos a család egy része beteg lett, ezért nem merték vállalni a látogatást (ezúton is gyors gyógyulást kívánunk nekik). Apa pedig ma hajnalban elutazott külföldre és ha ő visszaérkezik, akkor fogunk egy nagy családi banzájt csapni. Sőt, olyat is hallottam a szülőktől, hogy meglátogatjuk Dobronyban az ott élő nagyiékat és rokonságot is. (Már kész is van az útlevelem) Szóval ez amolyan bevezetés volt a hosszas buliba.

Ja' és majdnem elfelejtettem, hogy a nádudvari nagyitól már kaptam is ma ajándékot, egy búgócsigát. Csak még nem volt időm lefotóztatni vele magamat, de meg fogom kérni anyát, csak most hagyják, hogy aludjak egy nagyot ebéd után.

Sziasztok, hűséges olvasóim!

Megjegyzem, ti is írhatnátok néha! Csak kukkoltok, olvasgattok, szórakoztok rajtam, aztán...a kevés kivételtől (nakik nagyon köszönöm a hozzászólásokat! :) ), csak kukán lapítotok! Tessék szépen kommentezni! :) Ez egy jó szó! Hamarosan megtanulom! Tegnap már mondtam azt is, hogy krokodil...igaz, még nem volt teljesen tiszta, s nem is biztos, hogy tudom ez mit jelent, de valami ilyesmit mondtam, s anyáék nagyon örültek neki. :) Ti tudtátok, hogy van ilyen szó? És tudjátok mit jelent? Ha akarjátok, megkérdezem apát, s majd megírom legközelebb nektek...

Na de, térjünk a lényegre. Mi történik velem mostanában? Mert ugye, egy naplóba az ember ilyeneket szokott írni...

Sziasztok!

Közkívánatra újra jelentkezek! Nem is tudjátok, milyen nagyon elfoglalt vagyok mostanában. Felpörögtek az események. Megtudom mutatni a kezecskémmel, ha valami érdekeset észrevettem, megtanultam tapsolni, kúszni, hason fekvésből felülni, felállni (ha van amibe kapaszkodjak) és egy csomó érdekes hangot is. Napjában kétszer megyünk legalább sétálni anyával, sőt néha apa is elkísér és imádom, hogy látunk sok kutyust, fecskéket, pillangót. De ha nagyon kíváncsi napom van, akkor még az is tetszik nekem, ahogy a szél mozgatja a faágakat. Szeretem a társaságot, mindenkinek a figyelmét megpróbálom magamra vonni és ezért sokan köszönnek nekünk idegenek is az utcán, a boltban.

Időközben volt apa kicsit kikapcsolódni nélkülünk, elment megnézni a halakat a Vörös-tengerben. Szerencsére gondolt rám sokszor, küldött sok-sok sms-t, néha felhívta anyát, de kétszer még velem is beszélt. Hozott ajándékba egyiptomi csajozós cuccot, felpróbáltam, elég jó vagyok benne. Valami hiero-micsodák vannak rádíszítve, de engem ez még nem annyira érdekel.

Nagyival is lefényképezett anya, ritkán van itt nálunk, de olyankor mindig jól szórakozik :)

Remélem....

Hamarosan meglátjátok, milyen jól sikerült az első leckém autóvezetésből. A dudálni és forgatni a kormányt már nagyon megy nekem.

Egy igazi magyar pasinak meg kell tanulnia lovagolni is, ugyan hátrafelé még nem nyilazok lóháton, de azért kezdetnek ez is jó...

És ha már a testedzésnél tartunk, akkor ne feledkezzünk meg az úszás-oktatásról sem.

Nem mindig vagyok ám ennyire élénk, néha ébredés után eléggé szét vagyok csúszva. Jut eszembe' sok reggelen én főzöm apának a kávét. Igaz, hogy egyetlen gombot kell megnyomni hozzá, de azt ki kell választani 4 közül. És megy, megtanultam. Szóval, ha egy jó kávéra van szükségetek, akkor forduljatok hozzám bizalommal.

Néha csak úgy szemlélődök...

Nem akármilyen látószögből :)

Elmerengek a világ problémáin...

De aztán megint rosszcsont vidám kiskrapek leszek, aki kapcsolgatja a ház összes műszaki berendezését. Volt már nálunk hangrobbanás is, de erről inkább hallgatok.

Néha pedig eszembe jut valami egészen vidám dolog és akkor kuncogok egy kicsit, ettől anya is vidám lesz. Szóval megéri...

És a végén következzen egy találós kérdés. Vajon mi az amit mutatok?

Az a kedves látogató aki azt tippelte, hogy

OTT A LUFI! Az győzött, gratulálunk neki.

Szevasztok!

Igazi nagyfiú vagyok már, túléltük életem első nyaralását. Vagyis sokkal jobban sikerült, mint anyáék számítottak rá (no, de tőle már megszokhattuk, hogy mindig a legrosszabbra készül fel). Egészen meglepő módon sokkal jobban viselkedtem, mint itthon szoktam. Hogy mi lehetett az oka? A levegőváltozás, a Balaton, a társaság, vagy csak hogy több időt tölthettem Apával? Nem tudni, de a tényen semmit sem változtat.

Akkor most jöjjenek a részletek szép sorjában, ahogy eszembe jut...

Hétfőn ebéd után szépen elszunyókáltam, ahogy szoktam, így anyáéknak volt idejük végiggondolni, hogy mire is van szükségünk ha elindulunk itthonról. (Apa kocsija talán még soha nem volt így megpakolva) Amikor felébredtem, még bezavartam egy kis desszertet és már útra is keltünk. Szépen telt az első félóra autózás, de aztán már nagyon igényeltem a figyelmet. Többször is megkértem :) a szülőket, hogy tartsunk egy kis szünetet. Hosszú volt az út Pestig tartó része. De szerencsére a főváros forgalma nekem nagyon tetszett (lehet, hogy Apának nem annyira) szerettem nézegetni a nagy kamionokat, amitől bedugult az egész Hungária körút. Olyan sokat láttam, hogy egyszer csak elfáradt a szemem, és csak egy pillanatra le akartam csukni, és úgy elszundikáltam, hogy csak Balatonbogláron ébredtem fel.

Amikor megérkeztünk, már várt a Szanyi Km család (vagyis épp elszaladtak a boltba harapnivalóért, de pár perc múlva már meg is érkeztek) amíg apa bepakolta a cuccainkat, addig én felfedeztem a terepet. Jó kis kert volt ott, hinta, homokozó, függőágy, gyerekpancsizó, egy igazi baba-paradicsom.  Este már együtt vacsoráztunk.

Kedden ébredés után (én nagyon rendesen aludtam a hordozható útiágyamban) szépen eljátszadoztunk a kicsi Krisztával, azaz mindenki megpróbálta lefoglalni a figyelmünket. Majd felszedelőzködtünk és elsétáltunk a partra. Én mondjuk nem tudtam mi az, és annyira akkor még nem is érdekelt, így el is szundiztam picit, de ez az erőgyűjtés épp jó volt a nagy pancsizás előtt. Hiszen ha már ott vagyunk, mindenképp ki kell próbálnom, milyen a magyar tenger. Kicsit hűs, és izgi, de azért nagyon tetszett. Jól esett odabújni anyához fürdés után.

Szerdán korán ébredtem, és sehogyan sem sikerült visszaszundiznom, ezért, hogy ne verjük fel az egész házat, Anya elvitt sétálni. Kicsit borongott, de sétához épp jó idő volt. Megnéztük a hattyúkat és a vadkacsákat, de láttunk sirályt is (furcsa egy hangja volt). Délután bográcsban pörköltet főztek a felnőttek, mi gyerek pedig felválta aludtunk hosszan. (hiába, nem volt aznap strandidő)

Este ugyan bemerészkedtünk a vízbe, de nekem nem tetszett napsütés nélkül, és ennek hangot is adtam.

Csütörtökön Apának dolga volt Budapesten, ezért néhány órára magunkra hagyott, de így sem unatkoztunk és amikor délután már készültünk a Balcsihoz, már meg is érkezett. Talán ekkor élveztem legjobban a fürdést, sokáig voltunk a vízben, teljesen bepörögtem tőle

Este sajna már készülődtünk is hazafelé, mert csak ilyen rövidre sikerült Apának elszabadulni a munkahelyéről. És az éjszakai tápszeremet már az autópályán fogyasztottam el és szépen húztam a lóbőrt Budapestig. Ott a kivilágított város megint nagyon izgalmas volt, tágra nyitott szemmel és szájjal néztem. Majd' amikor már nem volt semmi érdekes, visszaaludtam, egészen hazáig.

Köszönjük, hogy veletek nyaralhattunk Szanyi KM család!

Anya azóta is folyton ezt kérdezgeti tőlem: Ákos, menjünk pancsizni a Balcsiba?

Ami még fontos: a kicsi Krisz már szépen totyog, sajna még nem tudja elmondani ő sem, hogy épp mit szeretne enni, ebből volt egy kis bonyodalma nagy Krisztával. Néha sikítozott és én ettől megijedtem, de alapvetően tetszett nekem a csaj...

Én pedig nagyon jókat ettem, jóval kevesebbet nyűgösködtem, mint általában szoktam. Megtanultam integetni.

Már rég meg akartam osztani veletek azt az élményt, amiben részem volt néhány hete... Hétvégére vendégeink voltak. A Szanyi KM család. Anyától kérdeztem mi az a KM, de nem tudta, ezért ő megkérdezte apát. Ő tudta, s mondta, hogy Kismarci, ami vélhetően Kiss és a Marci nevekből jön, de hogy az honnan, ezt ő sem tudta. Na mindegy. Gábor jó fej volt! Egy magas, kedves ...nem, inkább szórakoztató... bácsi, aki sokat bohóckodott velem. :)

Kis Kriszta az első női látogatóm, aki itt is aludt nálunk. Egy ideig gondolkodtam, hogy féltékenykedjek-e a játékaimra, de végül nem tettem. Egész jól eljátszottunk. Meg tanultam is tőle! Valami golyókat kaptam, amiket meg lehet enni. Olyan, hogy bekapod a szádba, s már el is tűnik...furcsa. :) De tényleg jó.

Na szóval, mentünk az Aquaticumba, ami egy nagyon szép, nagy hely, sok pancsizási lehetőséggel! :) Nagyobb, mint a fürdőkádam, amiben esténként szoktam játszani! :) Sok ott a baba is, meg még csúzda is van! El kell oda látogatnotok! :)

Mondjuk, hazafelé kicsit féltem. Kriszta is. Már nem is tudom, melyikünk kezdte,d e végül a szülők eléggé megviselt fejjel vettek ki minket a kocsiból. Azt mondták, hangosak voltunk. Hát persze, ha egyszer nem értik, hogy így nem jó, áljunk meg, meg mikor leszünk már otthon? Miért ilyen érthetetlenek a felnőttek? mikor lesznek már gyerekek?! :)

De azt is jó volt látni, hogy anya is jól érzi magát. Végre volt egy női lélek a környezetében, hosszabb ideig, akivel beszélgethetett, s akivel hasonló a munkakörük. Mindketten valami GYED vagy GYES munkahelyen dolgoznak. Ezt még nem értem micsoda, de majd, ha nem felejtem el, megkérdezem apát. Bár, szerintem ő sem fogja tudni...:( 

Kis Kriszta mamája, Nagy Kriszta, igen kedves néni. Mindig adott Kis Krisztának enni, mikor ő azt mondta "amamam".

Sajnos, a szülők elengedték magukat, s kicsit linkek voltak. Dinnyéztek, meg ettek, meg itak, de képeket nem készítettek rólunk! :( Pedig, olyan jókat szórakoztunk... Na mindegy, így csak szóbeli beszámolót tudtam most tartani. Mennem kell, mert éhes vagyok!

Ugye hiányoztam nektek?! Olyan nagyon sok felfedezni-valóm akadt az utóbbi időben, hogy meg is feledkeztünk arról, hogy írjunk.

Most is inkább csak a fotókat adjuk közre.

Olyan nagyon mulatságos a világ, főleg akkor, ha apa öléből figyelhetem...

Egy hosszú délutáni sziesztázás után elég közelről szemléltem a kiságy rácsát... De ne féljetek nem fájt egy picit sem!

:)

Itt meg már igazi programozó vagyok! A zkni-szandál is működik! :)

Szevasztok!

Megtanultam ülni!

Még néha nem koncentrálok eléggé, és akkor kibillenek az egyensúlyomból, de egyébként tetszik ez az új nézőpont.

Azt mondhatjátok, micsoda rumli ez körülöttem!? Nekem elhihetitek, megsértődne az a játék, amit benne hagynék a kosárban. Ezért aztán lelkiismeretesen addig borogatom fel a játékos ládikámat, amíg egyetlen árva kismackó sem marad benne.

Na puszi!

Sziasztok!

Megint csak van egy csomó mentségünk arra, hogy miért is nem volt időnk írni nektek. Örültünk, hogy többen is hiányoltátok a Bíró család helyzetjelentését (többen is telefonon reklamáltak). Tehát közben elköltöztünk, jó sok munka volt be és kidobozolni a sok holminkat, meg kellett szoknunk az új környezetet és még net sem volt itthon.

Lassan minden a helyére kerül, már senki nem téved el a házban és csatlakoztunk szélessávval a világhálóhoz.

Sajnos azonban volt még egy dolog, amiért Anyának nem volt kedve írni. Szegény öreg papa is elköltözött. Föl az égbe, ahol mindig szép idő van, nincs semmi szomorúság és fájdalom. Azt mondja Anya, hogy szeretett engem, a legkisebb dédunokáját is nagyon.

Sajna csak egyetlen fotó őrzi meg azt a pillanatot, amikor az ölében ülhettem...

De nem akarok szomorú lenni, ti se legyetek azok, inkább megmutatom, milyen nagyot nőttem az elmúlt hónapban.

Kaptam egy jó kis járgányt, ami nagy segítség nekem és anyának is az állandó helyváltoztatási igényem kielégítésében.

Az elején még csak véletlenszerű mozgásom hatására indult el a jármű, de ma már jól tudom irányítani és nagyon tetszik a dolog.

Itt pedig látható a szép etetőszékem, amint épp a tízóraimat fogyasztom. A tálcatartóra szoktam a lábamat felrakni, hiába mondja nekem bárki, hogy azt nem illik, de hát olyan nagyon kényelmes így...

Néha megesik, hogy evés közben elfog a nagy buzgóság, még aludni is jól lehetne benne, de azért valahogy mindig a kiságyamban térek magamhoz.

Van a közelben egy jó kis játszótér, ahol már sokszor kipróbáltam a hintázást. Olyan biztonságban érzem magamat rajta, hogy nem is szoktam kapaszkodni sem.

Legtöbbször kettesben megyünk Anyával, de néha azért Apa is ráér és jön velünk, mert ő sem szeret kimaradni az ilyen jó programokból.

Ezen a képen igazán jól látszik, ilyen nagyra nőttem (még a lábam le is maradt a képről), már 7680 grammosnak mértek tegnap este. Szegény mérleg, néha eléggé zokon veszi, amiért én ugrabugrálok azon is...

Egyre több dolgot szeretek megkóstolni azok közül, amit a szülők esznek. Itt épp elkuncsiztam Apa almáját és sokat rágicsáltam. Tudjátok nagyon viszket az ínyem, és a kibújt fogacskákat is élesítenem kell valamivel.

Most ennyire futotta az időnkből, de hamarosan jelentkezünk megint.

Magunk sem hisszük, hogy már el is telt a március, és nem voltunk képesek egynél több bejegyzést írni. Sajna az egész család beteg lett, szerencsére azonban én csak néhány napig voltam náthás, de amit én írtam volna nektek, azt úgysem értenétek meg. Szóval jobbnak láttam, ha mégis Anya írja tovább a naplómat.

Egyelőre ezt a tányérkámat még csak rágicsálásra használom, de arra tökéletesen megfelel. Néha megesik, hogy túl szeleburdi vagyok és akkor a kemény szélével megütöm a számat, a homlokomat, vagy az egy icipici kibújt fogacskámat. Amivel egyébként már nagyon jól tudok harapni ám, erről Apa tudna nektek mesélni, hogy milyen erős és éles az a fog :)

Mindig kitalálok Anyunak valami új bohóckodást, hogy amikor ébredés után rámtalál az ágyikómban, akkor meglepődjön.

 Amit érek, azt én megragadom... Még fürdés közben is találok valamit, amibe bele tudok kapaszkodni... Kicsit huncut vagyok :)

 Rettentesen hangosan bírok kiabálni és sikítozni, amikor jó a kedvem, olyankor is. Ami most a legjobban tetszik, az a kávéfőző, hiszen villog a gombja, hangosan darálja a kávészemeket és csorog belőle a csészébe a kávé. Apával együtt főzzük majdnem mindig és én is bepörgök tőle :)

És persze egy pillanatra sem szabad magamra hagyni a heverőn, mert már nagyon virgonc vagyok.

Apa átalakította a babakocsimat nagyfiús sportfazonra. Így végre kilátok belőle, hisz olyan érdekes dolgokat látok sétálás közben.

Sziasztok!

Végre március, ez már tavasz. Nagyon-nagyon várta anyu, hogy véget érjen a tél. Igaz, a napocska még csak keveset bújik ki a felhők közül, de már érezni lehet, hogy nem sokáig lustizik.

Hamarosan féléves leszek! Az utóbbi napokban azzal szórakoztattam a szülőket, hogy reggel 6-kor felébredek, halálosan éhesen... Lehet, hogy megint egy intenzívebb növekedési szakaszba lépek? Apa szerint engem egyaránt drága etetni és ruházni is :) Sokat eszek, gyorsan növök...

Ez egy délelőtti szunyókálásom után készült fotó, ilyenkor nagyon vidám szoktam lenni. Sikerül mindig valami bohóckodást kitalálnom. Itt elbújtam a szakállkám mögé és magamra húztam a szamár-barátom lábát is :)

Mint egy jóllakott napközis, úgy mosolygok, pedig talán épp a brokkoli-pürémre vártam...

Kaptam egy napszemüveget is. Sajna még nem volt alkalmam élesben kipróbálni, de azért így a lámpafény alatt egy csöppet sem zavar, hogy anya felrakta a kobakomra.

Anya néha olyan rosszcsont :) csikizi a fülecskémet.

Itt épp ismerkedek a család cicájával, Szotyival. Ő mindig a terasz ajtóban őrködik, és nyivákol, hogy engedjük be.

Már kezdi megszokni, hogy előbb simogatni tanulok rajta, és csak azután kap egy kis eledelt. Nagyon türelmes velem, nem haragszik, ha kicsit erősebben belemarkolok a bundájába. Érdekesebb, mint a játékaim, mert magától is tud mozogni.

Na jó, néha azért már unja a dolgot, és megpróbál inkább eliszkolni, de olyankor Apa rá tudja "bírni", hogy maradjon még egy kicsit. :)

Azt hiszem, nagy csokirajongó leszek. Egyelőre még csak dobozát kóstolgatom, de ez is nagyon tetszik.

Történt mindez február 10-én, amikor megünnepeltük Marika szülinapját és Linda névnapját.

A nagyapámmal már majdnem szemmagasságban vagyok. Csak egy kicsit csaltunk az ügy érdekében...

Lindával szemezünk egymással. A bébijátszót Tomi adta nekem kölcsön, mert nagyon jó szíve van és gondolt arra, hogy biztosan örülök neki...

Pótolom az elvesztett energiákat. Finom bébi-desszertet uzsiztam.

Tomi nagyon érdeklődve figyelt meg engem. Úgy érzem, elég jó cimborák leszünk - nem is olyan sokára...

Apa bemutatta az évszázad leg-veszélyesebb mutatványát: két izgő-mozgó kiskrapekot egyensúlyoz a kezében. Két asszisztensének köszönjük a segítséget :)

Na jó, tudom, nemcsak anya a hibás abban, hogy ilyen rég nem írtunk. Egy kicsit lefoglalom én is. No persze azt se felejtsük el - megjelent a Harry Potter befejező része, így olvasással töltötte a szabadidejét. De tegnap sikerült befejeznie, aztán eszébe villant, hogy készült néhány fotó (inkább mulatságosak, mint jólsikerültek) és azt megosztaná veletek.

Közben 4,5 hónapos is elmúltam, több, mint 68 cm magas és 6,3 kiló vagyok. Talán mégis sikerül elérnem azt, hogy féléves koromra megduplázzam a születési súlyomat. Én rajta vagyok az ügyön, elhihetitek. Már a tápszeren kívül eszek tejpépet és gyümölcspüréket is. Az utóbbi napokban már kezdem elfogadni azt, hogy anya az almapépbe kever egy kevés krumplipürét is. Eleinte ugyan vicces fintorgás után kiköptem, amit a számba tuszkolt, de már 3 napja mégis le bírom nyelni.

Készenlétbe helyeztem a szakállkámat, hisz az ember fia nem tudhatja, mikor is lesz rá szükség. Inkább legyen mindig kézközelben... És egyébként is, elég jó rágcsálni.

Nagyon tetszett, amikor láttam, Anya iszik az ásványvízből... "Elkértem" az üres flakont és megpróbáltam utánozni.

Remélem, jól megfigyeltétek a kezemet! Jobb, ha mielőbb megtanulom, fityiszt a világnak, - azt csinálok, amit én akarok.

Gondoltátok volna, hogy egy ilyen kisbaba is lehet nevelőszülő?! Nos, én az lettem. Anyáék a nevemben adakoztak a WWF-nek (én még nem teljesen értem, hogy mi az) és ezért kaptam egy elismerő oklevelet és ezt a kedves pandamedvét.

Itt egy kicsit megpihentem Anya ölében egy vacsora után. Látjátok, hogy teleraktam a pocimat?! Nem is csoda, ha elfáradtam...

Ez a kép ébredés után készült. Egy rekord éjszakai alvás után. 12 órát aludtam egyhuzamban :) Csoda, hogy olyan éhesen ébredtem, hogy szegény csacsi lába bánta?!

Szeretek olvasni még mindig, kifejlesztettem egy gyorsolvasási technikát (ezért van elmosódva a képen a könyvem :)

Nem tudnám megmondani, hogy miért, de valami miatt mindig kint lóg a nyelvecském a számból. Anya reméli, hogy hamarosan kinövöm ezt a szokásomat.

Megszereztem egy lapot az anya újságjából. Alaposan áttanulmányoztam, aztán pár perc alatt át is nyálaztam, majd összegyűrtem és szétszakítottam.

Sziasztok!

Anya sosem ér rá. De most ráparancsoltam, hogy legalább néhány jól sikerült fotómat helyezzen el a világhálón, hisz nem hagyhatom cserben a rajongóimat azáltal, hogy nem adok hírt magamról.

Tehát itt küldök pár képet, örüljetek ám!

Itt a bizonyíték, hogy képes vagyok becélozni a számba a cumisüveggel, amikor úgy döntök, hogy még pár korty befér a pocimba.

Ami most nagyon tetszik, az a tejpép, amit délutánonként kapok, desszertnek. Közben minden kanálnyi előtt azt mondom: HAMM! És jól be is kapom a finomságot.

Megtanultam, hogyan kell az oldalamra fordulni. A játszószőnyegem fölé állított bébi-gimnasztikát (ez a neve, tényleg) rendszeresen felborítom, pedig azt hitte mindenki, hogy az milyen stabil...

Kifejlesztettem a tökéletes csajozós mosolyomat, ha ezt a lányok meglátják, azonnal belémszeretnek. És ahogy Joey mondaná: "Na, mi a helyzet?"

Amikor nincs rajtam rugdalózó, ami eltakarná az édes kicsi lábujjacskáimat, akkor nagyon szeretem őket elkapni. Jó kis torna, de olyankor a legkényelmesebb, ha nincs rajtam még pelenka sem. Nem értem, hogy Anya miért nem szokott engem gyakrabban kicsomagolni!?

Talán túl veszélyesnek érzi...

Hosszan tanulmányozom a kezem ügyébe eső játékokat. Itt épp egy bocikával ismerkedek, amit a hétvégén kaptam ajándékba. Elég jó, de hiába tehénke, nem tud tejet adni.

Apát is oda tudom csalogatni a játszó-szőnyegemhez, és ha egyszer odabújik, jól elkapom a haját és nem eresztem, hogy sokáig ott maradjon velem.

Néha azért ezt a helyet is meg szoktam unni, és akkor jó hangosan elpanaszolom a gondomat. VEGYETEK MÁR FEL A FÖLDRŐL!

Azt tudtátok, hogy milyen jól lehet pihenni a pancsikázás közben?! Én úgy lementem alfába, hogy már csak azt vettem észre, hogy a szobámban vagyok, Anya már megszárított, rám is adta a pelusomat és a body-t is. Épp a rugdalózót próbálta rámvarázsolni, de én felébredtem, és nagyon morci lettem rá. Tudjátok meg, egy babát sosem szabad felébreszteni, mert nagyon zokon esik neki!

Ezt az új pulcsit a hétvégén kaptam Anya kereszt-anyukájától. Tetszik nagyon, és az a játék is biztos szuper lesz, amit Icus és Lala hozott, de ahhoz érdemes lenne megtanulnom ülni előbb, akkor fogom tudni használni. Köszi a látogatást és az ajándékot!

Most ennyi fotónk van.

Pedig voltunk Nádudvaron is közben - Tomi szülinapját ünnepelni - és ott is készültek fényképek, de azokból még nem kaptunk. Ha megérkeznek, azokból is helyezünk el itt a világhálón.

Addig is puszi mindenkinek!

Ilyen még soha nem történt velem...

Képzeljétek, tegnap megengedtem Apának, hogy elvigye Anyát mozizni és vacsorázni. Végülis ez volt az első házassági évfordulójuk, meg Anya szülinapja, de azt mondta, hogy nem kell erre mindig emlékeztetni, van baja vele elég :)

De ami a fontos, hogy ne féljetek, nem egyedül maradtam itthon, hanem eljött hozzám Öcsi és a barátnője Linda játszani. Olyan jól szórakoztunk, csuda aranyosak voltak velem. Remélem, hogy máskor is eljönnek, olyankor is, amikor Anyáék is itthon vannak.

Egészen este 6-tól 10-ig kimenőt kaptak a szülők, de Anyunak volt ez a leghosszabb, állandóan aggódott értem. No nem azért félt, hogy nem elég ügyesek a vigyázóim, inkább azért, nehogy nagyon hiányozzak neki. Igazából olyan sokat játszottak velem, megetettek, tisztába tettek, hogy nem is jutott időm arra, hogy féljek.

Látjátok, milyen jól éreztem magam a Linda karjában?! Nagyon kedves velem, és Öcsi olyan vicces.

Később még nagyiék is eljöttek, ha már úgyis Debrecenben jártak, megkukkantották, hogy viselkedek. Végül ők várták meg, hogy Apáék hazaérjenek. Legalább ők is kipróbálták, hogy milyen velem... Remélem, nem bánták meg és nekik is jó élmény volt ez az este.

Anya megsúgta nekem, neki felejthetelen volt...

És mindenkinek mégegyszer: KÖSZI, HOGY VIGYÁZTATOK RÁM!

Telnek a napok, s én cseperedek! Szépen lassan kinövöm a 68-as ruhácskáimat is. Leginkább a lábam nő. Biztos kosaras leszek, ha felnövök. Apa szerint. Persze, én még nemigen tudom, mi szeretnék lenni, s mivel ezt úgyis én döntöm el, még egy ideig találgathatnak a felnőttek itt, körülöttem. Mostanában kezdek rendes kisgyerek módjára viselkedni. Amikor apa nincs itthon, egész nyugis vagyok, gyakran alszom is. Az éjszakákat továbbra is rendszeresen végigalszom. Persze, amikor mindkét szülőm itthon van, akkor igénylem, hogy csak velem foglalkozzanak! Végtére is, ennyi kijár nekem, nem? :)

Már a nagykád is megszokott környezet számomra. Persze, mint azt már írtam, elsőre sem estem tőle kétségbe, de mostanra igazán megszerettem! Nagyon pancsolunk benne, s már alig várom, hogy játékokat is kapjak a fürdéshez.

Nem tudom, kell-e tépnem itt a billentyűzetet, hisz szinte mindenki csak a képekért jön ide, szólva, legyen nektek itt pár aktuális kép rólam:

Minden tudományos könyv azt írja, hogy a kisbaba a szájával fedezi fel a világot :)

Jópofa, mondhatom.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy mindennel próbálkozok, hogy jön-e belőle tejecske, vagy legalább tápszer!

Ez a halacskás csörgőm, leginkább ezt is rágcsálásra használom, nem csörgetem egyelőre.

Zajongok én anélkül is eleget, tudna erről mesélni Anya :)

Sétálás után, amikor hazaérünk mostanában még szívesen szunyókálok a babakocsiban.

Képzeljétek, ha már csak egy kis tápszer van a cumisüvegemben, néha képes vagyok azt segítség nélkül is meginni! Nem könnyű, de ez egy fontos mutatvány, így hajlandó vagyok megtanulni. Azt hiszem, biztos ami biztos, az evéshez szükséges gyakorlatokat el kell sajátítani!

Anya néha csikizni szokta a talpamat, meg úgy is szokott játszani velem, mintha megharapdálna. Ilyenkor néha olyan vicces tud lenni... Még kuncogni is szoktam rajta! Ti szoktatok kuncogni mostanában? Jó dolog! Ajánlom mindenkinek! Na persze, anyát nem adom kölcsön! Valaki mással csikiztessétek magatokat! :)

Most megyek, pihenni is kell valamikor! Bár én, ebben elég ritka bagoly vagyok. 23h előtt soha nem alszom el, de most már ideje... Szép álmokat!

Mindenkinek azt kívánjuk, hogy nagyon sikeres legyen az új évben!

Egy kicsit megint le vagyunk maradva a jókívánságok terén, de legyetek elnézőek Anyuval, amiért nem írt, de az utóbbi napokban nagyon lefoglaltam. Sokat kell műsoroznia velem, nagyon igénylem, hogy énekeljen és meséljen. Ha főz valamit a konyhában, akkor végig szokta énekelni nekem legalább százszor az Egy kis malac röf-röf-röf című nótát. Ez most az aktuális kedvencem, sosem unom meg.

Mint ahogy a halacskáimat sem, hisz jó cimboráim, mindig ott úszkálnak körbe körbe a szobámban :)

Néha hangosan szurkolok nekik, bíztatom őket...

Tegnap elővette nekem a játszószőnyegemet újra, hosszan elnézegettem az állatkákat rajta, míg egyszer úgy gondoltam, nekem mostmár meg kell próbálnom elkapni a bocikát rajta. És képzeljétek sikerült! Sőt, aztán még fokoztam a mutatványt: a másik kezembe fogtam a halas-tükrös csörgőmet, és nyalogattam :) Nem mondom, hogy nagyon finom, de azért meg kellett kóstolnom.

Ezt a lasztit még Mikulás bácsitól kaptam, de egy darabig biztos nem unom meg. Néha kicsit nehéz megtalálni, mert Apa is szeret vele dekázni :)

A családban mindenki eléggé náthás és influenzás, még sajna az Apukám is. Mi Anyával teszünk ellene, hogy ne legyünk betegek: eszünk C vitamint és mindennap sétálunk a friss levegőn. Csak ez a fránya öltözés-mizéria ne lenne! Nagyon dühös szoktam lenni érte, de amint elindulunk, mindig megnyugszok...

Na és ki mit fogadott meg az új esztendőre? Mi sokat beszélgetünk erről Anyuval, hiszen nekem rengeteg dolgot meg kell tanulnom az idén, ő pedig megígérte, hogy jó Anyuka lesz. Nem mintha eddig különösebb panaszom lett volna rá. De kezdünk egyre jobban összecsiszolódni, így napról napra könnyebb egy picit.

ui: Ma először fürödtem a nagy kádban és egy kicsit sem féltem! Már amikor apáék készítették nekem a vizet, mintha értettem volna, hogy abban én fogok úszkálni, vigyorogtam nagyon. Már kinőttem a kiskádat, a nagy lábtempóknál mindig beütöttem a lábacskáimat és a kobakomat.

Kedves Olvasók!

Reméljük, mindenkinek legalább olyan kellemesen teltek a karácsonyi ünnepek, mint nekünk.

Azt nem állítjuk, hogy nagyon nyugis is lett volna, hiszen én is minden előkészületben szerettem volna részt venni, és ellenálltam minden olyan kísérletnek, ami arra irányult, hogy elaludjak.

Hozott nekünk szép fenyőt a Jézuska (köszönjük neki nagyon), Apa ügyesen fel is díszítette, amíg mi Anyával az evéssel voltunk elfoglalva. Szenteste, vagyis inkább Szentdélután, apa még húst is sütött is a konyhai grillen, és akkor egy kicsit lankadt a figyelmem és ezt anya ki is használta, és elaltatott... És amíg szunyókáltam, ők bontogatták az ajándékokat és filmet néztek. (Anyának ez volt az én ajándékom, mert amióta megszülettem, még nem látott egy filmet sem egészen)

Karácsony első napján mentünk haza meglátogatni a nagyiékat, unokatestvéreket, dédszülőket. Jól éreztem magam, eléggé nyugisan viseltem a sok-sok embert, de azért este felé már elfáradtam és hazafelé egy jó nagyot aludtam az autóban.

Itt nagy lelkesedéssel tanulmányozom az új könyvecskémet...

Második napon pedig hozzám jöttek Apa családja, akikkel együtt ebédeltem, mert az nem nagyon tetszett volna nekem, ha egyedül kell addig a szobámban kuksolnom. Így aztán anya ölében ülve megkaptam én is a tápszeremet és közösen ettünk.

Mindenkinek nagyon köszönöm a sok-sok szép ajándékot, amit kaptam. A ruhácskákba remélem, hamarosan belenövök, a játékokat pedig szép sorban ki is próbálom. Most a csörgőlabda a kedvencem és a textil könyvecske, de a rágókát is kezdem felfedezni.

Már naponta kétszer kapok egy-egy fél adag tápszert, mert úgy megnőtt az étvágyam, hogy annyi tejecskét anyu nem is bír nekem csinálni... De azért ez még így nem rossz.

Na, elegem van már a sok fényképezésből! :)

Sziasztok!

Ma lettem 3 hónapos. Szeptember 23-án, pont ebben az időben, Apa épp elbúcsúzott anyától, s egyedül maradt a szülőszobában. Miután anyát kitolták, az utolsó nővérke még annyit mondott, egy pillanat, s már hozzák is gyereket! Tényleg nem telt el 10 perc sem, talán még 5 sem, amikor egy nővérke visszatérvén a szülőszobába, felcsillanó szemekkel kérdezte apát: "hallotta a sírást? Megszületett!"

Újabb 1-2 perc, s már ott is voltam a szülőszobában, apával! :) Hát, valahogy így kezdődött...

Úgy gondolom, ez már mérföldkőnek tekinthető. 3 hónaposnak lenni, már nem semmi! Ezért, számot kell adjak, mi mindent tanultam meg eddig a világról.

Az elmúlt hetem elég mozgalmasra sikeredett. Sokat kocsikáztunk Anyával. Többször is voltunk apa munkahelyén, na meg anya munkahelyén is. Mindkét helyen szimpatikusak a lányok, s szépen mosolyognak nekem, amit én szeretek! Az utazgatást, azonban, már egy kicsit untam a végére. Nem a kocsikázást, mert az jó, de a sok öltözés/vetkőzés... Meg az sem jó, ha sok cucc van rajtam, s bent nagyon meleg van. Szóval, egy picit nemtetszésemet fejeztem ki néha ezzel kapcsolatban. Ez mindjárt az egyik dolog, amit az elmúlt 3 hónapban ösztönösről tudatosra fejlesztettem. Már tudom irányítani a felnőtteket akaratom szerint. Ha akarom, szólok nekik, elég hangosan, hogy észrevegyék. Tudok hisztizni és jutalmazni. Sírni, s mosolyogni. Ha fekszem épp, s szeretném, hogy felvegyenek a kezükbe, már tudok homorítani, s ezzel jelezni, testbeszéd szinten is, akaratomat. Ez ugye, nem is rossz egy 3 hónapos emberkétől? :)

A napokban megtanultam cumisüvegből enni. Eleinte idegesített, de rájöttem, az is étel, még ha nem is finom anyatejecske. Ehető, s a pocimnak kell ám a sok étel. Megígértem anyának, hogy szilveszterre elérem az 5 kg. Kicsit elszámoltam magamat, mert már most is több vagyok. 5,2 . (Anya kijavította Apát, mert még csak 5020 gramm vagyok :)

Anya mostanában készít nekem olyan finomságokat, mint almapüré vagy répapüré. Nagyon szeretem, főleg az almát! Kiskanállal etet. Ezt is jól csinálom már, s egyre többet eszek meg így is! :)

A fejtartással sincs már gondom. Nagyon erősen tudom tartani magamat! Ha segítenek, megy a felülés, tudok kúszni, ha van hol megtámasztanom a lábamat! A kiságyamban gyakran 90 fokos fordulatot is elvégzek a tengelyem körül 1-1 alvás alkalmával.

Meg tudom fogni egyik kiskezemet a másikkal. Már a tárgyakat is jó közelítéssel eltalálom, s néha, 1-1 pillanatig meg is tartom őket, bár az jobban szórakoztat, ha a csörgőt eldobom. :)

Hát, szóval, egész ügyes vagyok már!

Dr. Andrea szerint nagyon okos is. Nem tudom, miért hiszik, hogy nagy szám az, ha szemkontaktust teremtek azzal, akire épp figyelek, vagy aki hozzám beszél. Nyilván oda kell rá figyeljek, mert egyszerűen a felnőttek nem képesek értelmesen beszélni! Nem ismerik a babanyelvet! Kénytelen leszek én megtanulni az ő nyelvüket, ha azt akarom, hogy szavakkal is kommunikáljunk...

Mesélek egy kicsit az itthoni történésekről is. Mostanában az a módi, hogy anya mindent becsomagol. Biztosan szórakoztatja, hogy mindenféle dolgokat színes papírokba csomagol. Már egy nagy kupac papírba csomagolt dolog áll a TV-s szoba egyik sarkában. Valami készülődik, szerintem. Nektek nincs ilyen érzésetek?

Már megint volt itt a doktorbácsi, s egy nagy szurit adott a fenekembe. Anya izgult, nagyon. A doktorbácsi is, mert valami gyógyszert emlegetett, amit a fenekembe kell dugni, ha lázas lennék. Nem értem, mit izgultak, nem vagyok én anyámasszony katonája! Nem lett semmi bajom! Egy picit melegebb volt a kobakom, mint máskor, na de, azért... a fenekembe nem kell ám dugni semmit! Onnan kijönni szoktak dolgok! Nem is akármilyen, s akármekkora dolgok! Mostanában elég szépen termelek reggelente! De apa azt mondta, erről nem illik beszélni, úgyhogy nem mesélem el nektek, mekkora kupacokat s milyen sötét, érett állagúakat szoktam mostanában kinyomni magamból!

A fürdéseket továbbra is nagyon élvezem. Már úszni próbálok! Sokat pancsikolok, de sajna, kezdem kinőni a kádat. Már alig férek benne. Igazán kinyújtózni sem tudok. Apa azt ígérte, vesz majd nekem nagyobbat, vagy, fürödhetek anyával a nagy kádban! az olyan hatalmas... Jó lenne... Ma talán ki is próbálhatom! :)

De most elég is mára, mert kicsit elfáradtam. Igazán írhatnátok, kedves olvasók ti is nekem! :)

Anya és apa azt üzeni mindenkinek, aki olvas, legyen nagyon boldog Karácsonyuk! Azt én még nem tudom micsoda, de remélem, szép dolog! :)

Sziasztok!

Az utóbbi egy hétben nem nagyon történt velünk semmi különös. Most gyakorolgatom az összes eddig megtanult gyakorlatomat. Elég jól megy már a felülés (Anya segítségével, de a fejecskémet már egyedül is képes vagyok megtartani) és a hason és háton kúszás (persze az is csak úgy, hogy megtartják a lábamat és én kitolom magam, ám egyre jobban élvezem). Sokat beszélek Anyuhoz, egyik délután teli szájjal is próbáltam valamit beszélni hozzá, közben pedig a szép kis szemeimmel nagyokat pislantottam. Teljesen odáig volt Anyu a gyönyörűségtől.

Rá is fér egy kis kedveskedés, mert eléggé szomorú az utóbbi napokban. Sajnos Imrus unokatestvérem kórházba került és csak nehezen és lassan gyógyul meg. Bízunk benne, hogy a Karácsonyt már otthon töltheti a kedves családjával. Mindannyian drukkolunk neki, hogy legyőzze a vírust és gyorsan felépüljön. Sok puszit küldünk neki!

Tegnap életemben először ettem mást, mint az anya tejecskéje. Dr. Andrea javasolta, hogy nyugodtan megkóstoltathatják velem a banánt. Így aztán tegnap a délutáni alvás utáni, kicsit még bágyatag perceimben egy pici kanálka banánpürét kaptam a számba. Aranyosan cuppogtattam. Nem nagyon értettem, hogy mi ez a furcsaság, de eléggé ízlett nekem. Anya megígérte, hogy majd máskor is ad ilyen nyalánkságot.

Apuval épp mérkőzést nézünk. Ha rajta múlik, akkor nagy sportrajongó lesz belőlem...

Nagyon erősen bírok ám szurkolni.

És Apával jó mulatság a fürdés is. Minden bánatomat elfelejtem, ha vele pancsikolhatok.

Csak fürdés után nagyon bebugyolálnak, és azzal viccelődnek, hogy úgy nézek ki, mint egy öreg néni. Aztán pedig csodálkoznak, ha ezen nagyon kiborulok :)

Szervusztok Gyerekek!

Tudjátok, az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltam, ezért nem tudtunk jelentkezni. Nekem kellett segíteni a szegény öreg Mikulás bácsinak. Megkért, hogy néhány helyre menjek el a nevében, és a jó rokonoknak és kollégáknak juttassam el az ajándékát és az üdvözletét. Persze csak nagyon apró ajándékról lehetett szó, hiszen azért még nem valami erős az én kezem.

Kaptam munkaruhát is, vagyis a Mikulás csemeték hivatalos egyenruháját. Így aztán mindenki tudhatta, akivel csak találkoztam, hogy kivel is van dolga. Nem voltak restek persze, előkerültek a legszebb mosolyok és a mobiltelefonok, ez utóbbi azért kellett, hogy megörökítsék ezt a jeles alkalmat, amikor ellátogattam hozzájuk.

Mikulás az Apukájával...

... az anyukájával...

... az új mackójával, Hógolyóval, akit Anitától kaptam. (Ők ugyan Knutnak hívták, amíg még náluk lakott, de biztos nem haragszanak, ha én másképp szólítom) Egyébként nagyon megkedveltük már egymást, annak ellenére, hogy én sokszor bepancsolok a szeme közé az orrát is eltalálom, de ő egy igazán békés jószág...

Az elmúlt napokban persze nemcsak ezzel voltam elfoglalva. Nekem, mint kisfiúcskának az a legfontosabb dolgom, hogy minél többet megtanuljak a világról és magamról. Nagy erőlépést tettem ebben: rájöttem, hogy képes vagyok megragadni dolgokat...

Van egy nagy játékcsiga az ágyikómban, aminek vannak különböző tartozékai, virágok, gyümölcsök, ilyesmi...

Szóval én kiszemeltem magamnak egy érett epret, megkaparintottam, és nem is eresztettem el jó sokáig.

Látjátok, milyen erősen fogom?!

Sokat beszélgetek Anyuval, ha nagyon jó a kedvem, akkor több mint fél órán át tart az eszmecsere. Ezért Apa kicsit féltékeny, mert vele olyan sokat azért nem beszélgetek. De meg kell értenie, minden hétköznap csak az Anya van itthon, vele kell valahogy elütni az időt...

Ja, és ami még nagyon fontos, az hogy végre egy picit már jobban vagyok, úgy tűnik sikerül kilábalnom a náthásságból. Ez azért a legjobb igazán, mert már rettentően dühös voltam, amikor az orrszívóval gyötört Anya. Hát, szerencsétek, hogy nem hallottátok, mert írtó hangosan bírtam sikítozni. Utána pedig néha annyira mérges voltam, hogy enni sem voltam hajlandó a dühömtől.