Az elmúlt négy napban a tőlem telhető legváltozatosabb programokat kínáltam Apáéknak. Nem alakítottam még ki egy egységes napirendet, nem akarom, hogy ráunjanak, ezért aztán a lehető legváltozatosabb időpontokban vagyok képes nyűgösködni. Olyankor igazán nem vagyok egy könnyű egyéniség, ezzel teszem őket próbára, ha így is szeretnek, akkor mindig szeretni is fognak :)

És akkor most jöjjön, hogy mi is történt velünk az elmúlt néhány napban...

Csütörtökön már nagyon készültünk bejutni anya munkahelyére az Alföld TV-hez, hogy bemutathasson a kolléganőinek. Sajnos Apának nagyon sűrű napja volt, így sietni kellett, nem tudtunk mindenkivel találkozni, de sebaj, lesz még alkalom elmenni oda. Mindenki azt állította, hogy szép vagyok, kíváncsiak voltak, hogy van-e hajam, hogy viselkedek éjjel, milyen színű a szemem. Szóval a legteljesebb belügyeimet kívánták kitárgyalni. Mivel már kezdtek túl sokat kérdezni, valahogy rá kellett vennem Apáékat, hogy ne engedjék ezt. Sírni kezdtem, ennek meglett a hatása: hanyatt-homlok menekültünk haza.

Közben azért, ha már a városban voltunk, beugrottunk Anya jogosítványáért az Okmányirodába. Vagyis csak ő, és ő is inkább beesett, ugyanis annyira sietett, hogy történt vele egy apró baleset. Így jár aki rohan... Én ettől sokkal óvatosabb vagyok.

Amikor hazaértünk elvitt még sétálni, hogy a szép időben többet legyünk a levegőn. Séta közben egy távoli utcában rátaláltunk Nici cicára, aki eljátszotta, hogy eltévedt, ezért anya hazacipelte, miközben egy kézzel tolta a babakocsit. Azóta persze a védő néni elmesélte, hogy ő gyakran találkozik a macskáinkkal azon a környéken.

Este sokat vigyorogtam a szülőkre, érezzék, hogy a szennyes peluson kívül is képes vagyok adni nekik valamit. Sokáig ébren voltam, hogy szórakoztassam őket, hisz olyan kipihent voltam, hogy egészen éjfélig nem tudtak elaltatni.

Péntek délelőtt egész sokáig volt nálunk a védő néni, akivel Anya hosszan beszélgetett. Orsit én még nem láttam korábban, amikor itt járt mindig aludtam. Most végig figyeltem őket, néztem arra aki épp beszélt, emelgettem a fejemet, szóval bebizonyítottam, hogy a koromnak megfelelő fejlettséget már elértem. Így aztán alaposan meg voltam dicsérve. Persze megint eljátszottam a jófiút, nem sírtam egy percig sem, csak akkor, amikor Anya kikísérte a vendéget, de azt ő már nem is hallhatta.

Délután olyan jót aludtam, hogy a szülők végre tudtak palacsintát sütni vacsorára, meg is ígérték, hogy ha nagyfiú leszek majd én is kaphatok.

Este fürdetésnél már sokkal kevesebbet sírtam, mint eddig, azt hiszem egyszer el fog jönni az az idő, amikor megszeretem ezt a macerát, de azért az még nem a közeljövőben lesz.

Szombat hajnalban az etetésnél Anya a nagy álmossága miatt elfelejtette beadni nekem a szuszpenziómat (amikor ezt a szót majd kimondom, nagyot fordul a világ), szóval nem kaptam meg a napi betevőt, így nem tudtam büfizni egy jó nagyot. Sokat nyűgösködtem emiatt, fájt a pocim, de sokat simogatta a hasamat és a hátamat, ez pedig tetszett. És közben kivilágosodott, szerettem figyelni a roletta szélénél beszűrődő fényeket.

Dél körül plázáztunk is egy kicsit, ott találkoztunk a Gál családdal és Lindával is. Rövid ideig maradtunk, csak Anya kapott egy nadrágot, mert szegény nem tud még fogyózni az én táplálásom mellett, így belátható időn kívülre került az az időszak, amikor rá fog menni a terhesség előtt használt összes ruhája. Végig ébren voltam, nem sírtam, csak néha megsürgettem őket, hogy ne válogassanak olyan sokáig, de próbáltam közben a véleményemnek is hangot adni, csak még nem tudják teljesen megfejteni a kódrendszeremet. Délután nagyon hűvös szél fújt, így igencsak rövidre sikeredett a sétánk, én nem fáztam ugyan, mert Anya rendesen bebugyolált, de ő eléggé átfagyott, mire hazaértünk. Nem aludtam el a zötykölődéstől, inkább felfrissülve és éhesen tértem haza, egészen fél 8-ig nem is bírtak elaltatni a szülők.

Vasárnap egészen fél 10-ig bírtam aludni (persze hajnalban azért kértem enni:) és délelőtt sokat játszottam Apáékkal, grimaszversenyt tartottunk és egy hét után kipróbáltam megint a játszószőnyegemet, ami most sokkal jobban tetszett, egészen jó mulatság rajta pihenni, miközben Apa mozgatja nekem az állatkákat, Anya pedig mindig újraindítja a  zenemobilt.

És te jó ég, majdnem elfelejtettem a legfontosabbat a mai nappal kapcsolatban. Épp 3 héttel ezelőtt láttam meg a napvilágot :) Hittétek volna, hogy már olyan régóta ismerjük egymást?!