Helló Mindenki!

Úgy tudom, egyre többen olvassátok mindennapjaim történetét - ennek nagyon örülök - remélem, hangot fogtok adni véleményeteknek és írtok nekem üzenetet!

Hétfőn járt nálam nagyapám, és amikor elindult haza, búcsúzóul azt mondta nekem egy puszi kíséretében, hogy legyek jófiú. Anya megkérte, hogy a biztonság kedvéért ismételje el néhányszor, hátha akkor hatásos lesz. Meg is tette háromszor, és ez olyan varázsige volt, hogy ezután majdnem fél órán át nem sírtam, nem hisztiztem. Ez a nagyatyai szigor hatékonysága. Olyan szép idő volt még akkoriban, hogy kint teregettünk a teraszon, megkértem Anyát, hogy végig énekeljen nekem, mert ilyenkor ha nem is ölel át, akkor is tudom, hogy a közelemben van. (Lassan így már én is kívülről tudom az "Egy boszorka van..." kezdetű slágert - végre egy vidám, gyors nóta, amit nem azért kell hallgatnom hosszú ideig, hogy elaludjak.)

Biztos nehéz nektek elhinni, de akármilyen pici is vagyok - nem ám alvásból áll az egész napom. Hogyis ne, akkor egy csomó érdekes dologról lemaradnék. Így aztán ha Anya elvisz sétálni, akkor sem alszok ám, hanem csak szorítom a szemem, és hallgatózok. Így élesítem a hallásomat. Amikor valami nagyon kellemetlen zaj van, akkor dühös vagyok, néha ezzel elérem, hogy akár vissza is fordulunk.

Tudjátok, hogy sok közös vonásom van a kisállatkákkal? Vagyis néha olyan vagyok, mint egy kiscica - amikor épp telerakom a pocimat tejjel, akkor úgy nyújtózkodok és nyivákolok, mint egy elégedett cicus. Ha éhes vagyok, akkor mint egy kis fakopáncs az orrommal kopogtatom Apa vagy Anya vállát, mellkasát. Ha pedig nem adnak ennem azonnal, akkor mint egy sakál úgy vonyítok. Az alábbi képsorozat alátámasztja ez utóbbi állításomat, láthatjátok, hogy válok aranyos kisfiúból sakálkölyökké.

Képzeljétek el, valami furcsa szokott történni a szemeimmel az utóbbi napokban. Valami miatt sós vizet ereszt a szemecském, és ettől Anya olyan nagyon elérzékenyül, hogy nyomban felvesz a karjaiba, és még akár meg is etet.

Kedden délelőtt egészen a horgásztóig elsétáltunk, mondjuk én végig csukva tartottam a szemem, hallgattam a madarak csicsergését, élveztem a napocska melegét. Amikor már hazafelé tartottunk, akkor összetalálkoztunk a nagymamámmal, aki elkísért bennünket gyümölcsöt vásárolni és aztán két órán át is ott vendégeskedett nálunk. Segített is teregetni és hajtogatni, de ami a legjobb volt, hogy szóval tartotta Anyát és így engem nem untatott az állandó duruzsolásával.

Néha arra is képes vagyok, hogy elkezdem magamat kibontani a csomagolásomból, a lábacskámat kikukucskáltatom a rugdalózóból. Ezt olyan hatékonyan teszem, hogy az egyiknek a patentját ki is szakítottam. Jó ha ezt megjegyzitek magatoknak, nagyon erős vagyok.